Petrőczi Éva: Karácsonyi kulináriák a Könyvmolyképzőtől

Több korosztály kedvence, mert életkori sajátosságokat, „sávokat” figyelembe vevő, nagyon kedves és találó nevű szegedi Könyvmolyképző Kiadó nagyon-karácsonyi, ugyanakkor hitelesen „ízemlékezeti” könyvei közül most kettőre szeretném felhívni a figyelmet. Az első, Lucy Maud Montgomery Anne karácsonya című novellagyűjteménye már a negyedik kiadásnál tart, de érzésem szerint készülődik már az ötödik is. Ismét a vörös hajú, okosan szókimondó könyv- és sokszoros filmhősnő, Anne Shirley és a Váratlan utazás hősei, Sarah Stanley és körei világában vagyunk, a Prince Edward-szigeten, Kanadában, valamikor a tizenkilencedik század második felében. Ezúttal azonban nem egy későn felbukkant Anne-regényben, hanem egy e sorozat darabjaival, sőt, a Marilla a Zöld Oromból című, egyszerre gyöngéd és szórakoztató, ugyancsak a Könyvmolyéknál megjelent, méltó és színvonalas „utóhanggal” rokonítható elbeszélés füzérben.

E karácsonyi miniatűrök egyike-másika olykor ugyan a tizenkilencedik századi kanadai lelkipásztorok hangján is meg-megszólal, de legyünk igazságosak: ugyanakkor rendkívül élettelien és szórakoztatóan, szeretni való módon vall arról, hogy a karácsony nem az „éljünk magunknak”, hanem az „éljünk egymásért” kitüntetett korszaka – vagy legalábbis annak kellene lennie. Az elbeszélésekben – ünnepi válogatásról lévén szó, ez természetes – meglehetősen sok és jóízű konyhaművészeti, s kitüntetetten karácsonyi menüvel, étel- és csemegeajándékozást érintő epizóddal találkozunk. Közülük most egy olyan elbeszélést emelek ki, a Cyrilla néni karácsonyi kosara címűt, amelyben egy jószívű idős hölgy egy hóviharos estén, amikor a szigeten megbénul a vonatközlekedés, egy egész kis „hadseregnyi” útitársát jóllakatja óriási, kopott kosarából, s megajándékoz, Jézus születéséhez méltó életmód felé terelget közülük többeket.

Azt a jelentet idézem, amikor Cyrilla alaposan megrakja a nevezetes kaskát: „– Nos hát, lássuk csak – …mit is vigyek? Elsősorban a nagy gyümölcstortát, amit Edward annyira szeret. És a hideg főtt nyelvet. Meg a három mazsolás kenyeret… és a tejszínnel teli kis köcsögöt… És van még málnaszörpöm is. Aztán egy tányér gyümölcszselés sütemény meg fánk… te meg hozd ide a kamrából azt a doboz jegescukrot [nyilván mentolos pasztillát – P. É.], meg a zacskó csíkos nyalókát… És persze ne felejtsük el az almát – három-négy tucatot a legédesebbekből –, és viszek egy üveggel a zöld ringlóbefőttemből… És persze magunknak uzsonnára beteszek néhány szendvicset, meg egy kis kekszet.”

Semmi kétség, ez a kis történet Guy de Maupassant egyik világhírű novellája, a Gömböc köpönyegéből hullott ki, annak egyenes ági, csak szemérmetesebb rokona. Abban a közismert elbeszélésben 1871-ben, a francia-porosz háború kellős közepén utazik postakocsin egy előkelő társaság, nagypolgári és arisztokrata sarjak. Amikor a hadi helyzet erre kényszeríti őket, egy perc alatt felfalják egyetlen „pórias” útitársuk, a Gömböc csúfnévre hallgató, „karácsony anyónak” is beillő örömlány élelmiszerkészletét, sőt, oda is hajítják őt egy porosz tisztnek. Amikor pedig végre folytatni tudják útjukat, már egy szót sem szólnak szegény kis Gömböchöz, sőt, az orra előtt habzsolják be időközben szerzett finomságaikat, miközben a lányt a szégyen mellett az éhség is marcangolja.

Éhség és szeretettel-táplálás körül forog az Eperszív Étkezde című regény texasi kisvilága. A Pick nevű (vigyázat, semmi szalámi!) kisvárosban ragad egy eredetileg onnan elszármazott, munka nélkül maradt árva lány, Jancy Wilson. És percek alatt álláshoz, szeretethez és jó falatokhoz juttatja őt az étkezde két társtulajdonosa a nagytőkések fenyegette városka Eperszív névre hallgató, családias kisvendéglőjében. Nem csak eperszívhez és csokitortához, hanem egy sajátos texasi sós csemegéhez is, kolbászmártással megöntözött, meleg pogácsákhoz. Ezek visszafogottabb változatát én – a texasi konyháról mit sem tudván – már az 1978-as Aszódon feltálaltam vendégeinknek, amikor a sós kiflicskék tésztájába finomra darált kolbászt gyúrtam. Rögtönzésemet még sok évtizeddel később is emlegették.

Lássuk ezek után a helyszín hangulatos bemutatását: „Vicky bekapcsolta a fényeket, amelyek három ablak fölött villogva hirdették: REGGELI, EBÉD, VACSORA. A fényes, fekete-fehér csempével kirakott padló az ötvenes éveket idézte, ahogy a piros boxok is az egyik fal mentén. A régi, ezüstszínű fémkapszulára emlékeztető étkezde anakronisztikusnak tűnt a modern világban, ám épp ez adta a báját. A megye távoli pontjairól is jöttek ide emberek, hogy megkóstolják Nettie főztjét és a híres epres kosárkákat, amelyek igazán híressé tették az étkezdét.”

A regényben a kisvendéglő védjegyének, „címer-sütijének” számító epres kosárka természetesen felbukkan a település jeles Eperfesztiválján is, az ugyancsak nevezetes eperbor kíséretében. A fesztiválon, egy bérelt grillhúsos kocsi vonzerejét bevetve, felbukkannak a múltat, a körülbelül háromszáz fős kis közösséget szétrombolni próbáló újgazdagok is. Az eperhű és egymáshoz hű közösséget azonban nem tudják megtörni.

A lendületes, szerelmi fordulatokat sem nélkülöző történethez ugyancsak van egy filmként is világsikerűvé lett irodalmi párhuzamom: David Guterson Hó hull a cédrusra című regénye és annak filmváltozata. Az a történet egy „Eperkirálynővé” választott japán lány és egy amerikai fiú szerelmének története egy kis, San Piedro nevű halászfaluban, ahol epret is jócskán termelnek. Ez, sajnos, jóval kevésbé derűs história, mert szerelmüket feldúlja az idegengyűlölet, a xenofóbia: amikor egy amerikai halász a tengerbe fullad, egy japán férfit vádolnak meg azzal, hogy megölte.

Mivel azonban az eper a szerelem és az ifjúság gyümölcse, hadd csináljak kedvet a regényhez az előbbi mélabús kitérő után két kis saját „epres” közjátékkal. Az egyik az, hogy 1999-ben Barabás Márton szamócacsokros címlapjával jelentette meg a Fekete Sas Kiadó „Vallomás, eperrel” című, utolsó szem eperig elkelt szerelmesvers-válogatásomat. A másik pedig az, hogy éppen húsz éve, 2001 adventjén verseim bécsi fordítója, Buda György egy üveg leírhatatlanul finom, az osztrák Alpok egyik családi kisüzemében palackozott eperborral lepett meg. Mondanom sem kell, férjem és én csak pár cseppet kóstolhattunk belőle, mert akkor egyetemista korú csemetéink úgy rájártak, hogy karácsony estére már csak az íz-emlékezet maradt belőle, arnolfiniül szólván. Így hát ezt a mostani Eperszív Étkezde-olvasgatást kárpótlásnak, vigasznak is tekintettem – igaz, két évtized múltán!

Lucy Maud Montgomery: Anne karácsonya – Válogatott novellák; fordította Szűr-Szabó Katalin; negyedik kiadás; Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2020; 152 oldal, 2999 forint | Carolyn Brown: Az Eperszív Étkezde; fordította Palásthy Ágnes; Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2021; 328 oldal, 3499 forint | Illusztráció: Pixabay.