Free Ostástka/Medve Zsuzsi: Már egy éve
Ezzel a kávéval.
Ezzel a kávéval.
Maria Nikolai németül Münchenben megjelent, egyszerre ipartörténeti, emancipációs és szerelmes regényére alaposan felkészített a sors. Már nagyon korán megtanultam, hogy a csokoládé, a csoki nem „csak” édesség, nem csak a szerelem jelképe, hanem bizony sokszor maga a nagybetűs Élet.
A nap első sugarai minden nap máshol ébresztettek, rendszerint egy óceánparti sziklát választottunk vadkempingezésünk helyéül. Így mindig az óceán hangjaira ébredtünk – na meg egy jó kotyogós kávéra!
Fodrozódva.
Brassóban születtem és nevelkedtem, rokonaim a Székelyföldön laktak – úgyhogy számomra Magyarország a Kossuth rádió volt hosszú ideig, meg ha valakihez látogatók érkeztek, akkor a Pick szalámi és az ötputtonyos Tokaji, piros-fehér-zöld szalaggal a nyakán.
A kések listáját is nagyszüleim huszonöt centiméteres pengehosszúságú, pengevékony és pengeéles hegyes késével kell kezdenem, mert ez a több mint száz éves kés, a legrégebbi a családban.
Tiranában is sok jó kávéházat fedeztem fel, de igazi kedvencre mégis az Albán Alpokban akadtam.
Csak álltam és megigézve bámultam. Ritkán találkoztam ilyen szépséggel. Áradt belőle a természet, az egészség kalandra csábító illata.
Kaliforniai álom.
Lenn ballag egy kolbászdarab, / ott fent pedig a nap halad, / darab-darab, / halad-halad, / kolbászolnak az ég alatt.
A hecsedlilekvárt annak idején a piacról beszerzett alapanyagból főztük otthon, ám a ribizlilekvárt teljesen mi hoztuk össze, az elejétől a végéig.
Kávéra hangolva.