Noth Zsuzsánna: Kocsmakalandtúrák #1 – Amelie

A kocsmakalandtúrák lavináját egy szabad szellemű ifjú költőtársam indította el, akaratlanul. Megalapított a baráti körének egy humorra kihegyezett kultúrcsoportot, ahova első tagként felvett. A tevékenységünk abból állt, hogy a Facebook felületén poénkodtunk. Ott ismerkedtem meg több száz emberrel.

Akkoriban szakította félbe a szakorvosom a három év plusz három hónapig tartó kezelésemet, amely sikertelenségbe fulladt. Néhány évem van még hátra, közölte sajnálkozva. Rendben, gondoltam, akkor amint talpra tudok állni és a lakhelyemet elhagyni, úgy fogom a hátralévő életemet eltölteni, ahogy nekem jólesik. Az első utunk – 2014-et írtunk – a csoportban megismert Andival és Gyurival az Amelie kávézóba vezetett, Benkő Zsolt gitárvirtuóz koncertjére. Ott csatlakoztak hozzánk Gyuri népes baráti körének tagjai.

Lekértem a polcról egy langyos Borsodi Bivalyt, mert a hideget nem bírja a torkom. A testes, keserédes barna sört kortyolgatva teljes testemet átjárta Benkő Zsolt blueszenéjének ritmusa. Pálcikavékony lábaimmal vertem a padlón az ütemet. A férfiak éleseket füttyentettek, én rekedtesen sikkantgattam gyönyörömben, hiszen a zeneélvezet felér egy agymosással. Kisöpri az ember fejéből a borús gondolatokat. A zene vákuuma beszippantja az agyat egy szitálógépbe, és addig rázza ütemesen, míg át nem pereg a magas fajsúlyú salakanyag, s csak a habkönnyű kellemes érzések maradnak fenn.

A Pozsonyi úti Amelie Kávézó falára az Amélie csodálatos élete című film egyik jelenetét festették fel, ennek tövébe, a villanyfüzérrel feldíszített ablak mellé ültek vagy álltak a zenészek. Jelen esetben Benkő Zsolt ült egy szál gitárral az ölében, a kísérőzenét magnóról játszotta hozzá.

A zenész már rég hazafelé tarthatott, amikor nekem még mindig ott zengtek a fülemben az elhangzott futamok, egészen elalvásig.

Eredeti fotók: Zoltai György | Effekt: Kantin.