Hoffmann Márta: Nakata kedvence

Ha makrélát eszünk, nekem mindig a Kafka jut eszembe… Egészen pontosan, Kafka a tengerparton, Murakamitól. Azon belül is Nakata úr, meg persze Kavamura úr és Mimi.

Hétköznapokon sajnos csak a környékbeli közönséges macskákkal van alkalmam szót váltani, és bizony nem tudunk egyetértésre jutni a beszédtémákban. Ez idegesít. A magához hasonló értelmes emberrel való nyugodt beszélgetésekkel szélesedik a látóköröm.

– Aha – mondta Nakata. – Csak azt nem érti Nakata, hogy a Kavamura úr által olyan gyakran emlegetett makréla azt a bizonyos halat akarja-e jelenteni.

Mimi maga elé emelte mellső lábát, és rózsaszín párnás talpát vizsgálgatva halkan kuncogott.

– Az igaz, hogy ennek a fickónak elég szegényes a szókincse…

– Szó, kincs…?

– Vagyis, hogy a fiú nem ismer sok szót – magyarázza Mimi udvariasan. – Neki minden ízletes eledel csak makréla, mert úgy gondolja a fickó, hogy a makréla a legjobb falat a világon. Fogalma sincs róla, hogy van még mondjuk tengeri keszeg, esetleg lepényhal is.

Nakata megköszörülte a torkát.

– Az igazat megvallva Nakata is nagyon szereti a makrélát. És természetesen az angolnát is.

Fotó, makrélasaláta: Hoffmann Márta | Az idézet Murakami Haruki Kafka a tengerparton című regényéből való; fordította Erdős György (Geopen, 2017).