UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Két, nagyon fontos dologról nagyon-nagyon komolyan tárgyaló embert láttunk. A kereskedő időnként intett valakinek, aki hozott egy üveg bort, azt mind a ketten figyelmesen megvizsgálták, valami döntésre jutottak, aztán vélhetően tovább léptek. Jöhetett a következő üveg.
Hívjanak már meg egy szülinapra! – sóhajtottam fel pár napja. Bár már közel három éve élünk Saarbrückenben, a beilleszkedés lényegesen lassabban megy a vártnál.
Igyunk, barátim, szomjas a világ, / S az ember is, ki vízzel teli zsák! / Költőnk tömlő, vére borral tele, / S morcos, míg elég szesz nem jut bele.
Meik Wiking könyve, a Hygge a lehető legjobban hatott rám. Amint elolvastam, azonnal főztem egy nagy adag eperlekvárt, s katica alakú kis LED-lámpám fényénél tősgyökeres dán életszeretettel megettem belőle egy csészényi porciót!
Gyűrűk és csíkok.
A kutya kisvártatva – nem lévén szárnya, s egyébként is vacsora után volt már – feladta. Mi viszont még vacsora előtt voltunk, így nekem a kakasról a coq au vin jutott eszembe.
Mi mindent látott a kanál? / Körteret biztos, Zsombolyai utcát is talán, / nagyit, dédit, Schweiger üknagymamát, / Petőfi Sanyit, Nimród fejedelmet, Ádámot, Évát…
Étteremben mindig olyan ételt rendelek, amit sosem főzök otthon a nehezen beszerezhető alapanyagok és a túl macerás elkészítési mód miatt. A pincér kérdésére azt válaszoltam: nyúl vadasan szalvétagombóccal, vaslapon sült zöldségekkel.
Besötétül, előkerül a torta, / tavalyi szép piros gyertyákkal, / a kedvenceim.
Székelyhidi Zsolt Ami kék lesz című könyvének bemutatójára fel kellett találni és tálalni valamit…
A Bofinger étteremben Sz. úr vendégei voltunk, méghozzá, mint előre bejelentette, osztrigára – így, lehet mondani, erős felütéssel kezdtem az ismerkedést a francia gasztronómiával.
Amikor a fancsali feltét támaszt ad a sóskafőzeléknek…