Bagó Tünde: #kékserpenyő

– Bezársz, Viola?

– Eladtam mindent, Julikám, az uram nem győzi az üzemben egyedül, megyek, segítek neki.

Viola péksége sötétkékre festett parasztházban üzemelt Karcag főutcáján. Mit kapott a férjétől, amikor ezt a színt választotta! Holott ő csupán annak a viharos estének akart emléket állítani, amikor a fia megszületett. A szürke viharfelhőket éppen akkor festette mélykékre a lemenő nap néhány, magának utat törő sugara, amikor Viola magzatvize elfolyt. Azóta sem volt olyan színű az égbolt az alföldi tájon, legalábbis Viola szerint, de öreg piktorjuknak sikerült hasonló kéket kikeverni.

#égszínkékpék

Miközben a kenyérgyáruk felé baktatott, elhaladt Emil zöldségboltja mellett, ahol tucatnyi idegen várt a sorára. Az idős zöldséges komótosan mérte le a girbegörbe sárgarépákat, szórta zacskóba a zöldborsót és számolta ki az öt darab napsárga cukkinivirágot egy férfi kérésére. Viola megismerte az ötven körüli vásárlót, alig fél órája nála vett burgonyás kenyeret. Sárgásan szőke haját baloldalt elválasztva hordta, a fülénél ujjnyi vastagon őszült. Fehér vászoningén áttetszett a kissé megereszkedett mellizma, sötétkék nadrágja szárát felhajtva viselte, kivillant a bokája alóla. Márkás tornacipője volt, Viola még magában sem kísérelte meg kimondani azt a bonyolult nevet. A fia is ezért könyörgött hetek óta, de ők az urával úgy gondolták, nyolcvan kenyér árát nem adhatják ki egyetlen tornacipőért.

#cukkinivirág

– Ne bámészkodj itt, Viola, segíts inkább, nem látod, hogy mennyien vannak? – kiáltott rá Emil.

– Nem tehetem, vár az uram a kenyérgyárban – válaszolta, és elsietett.

– Többet kell bedagasztanunk holnapra, még tele volt az utca vásárlókkal, amikor én bezártam – utasította Viola az urát, aki a kovászt etette az öblös bödönben.

– Ki is kell azt dolgozni, a sütők sem bírnak annyit, s honnan tudod, hogy holnap is jönnek idegenek a városba? Mit csinálunk a kenyérrel, ha rajtunk marad? – érvelt a férje Viola kérése ellen, de végül a szokásos adag másfélszeresét dagasztotta be.

Másnap reggel, amikor a nap még csak bekacsintott a kék pékség ablakán, a tornacipős, őszülő férfi már az ajtóban állt. Kovászos parasztkenyeret kért, két vizes zsemlét hozzá. Viola kinézett utána, látta, hogy Juliék hentesüzletébe is betér, majd Emilhez siet. Úgy egy órával később ismét megjelentek az idegenek a városban, Viola délre eladta a szokásos napi adag másfélszeresét, senki nem távozott cipó nélkül az utcából, hála az előrelátásának. Emil és Juli jóval korábban voltak kénytelenek megfordítani szögletes táblájukat az ajtón: Zárva vagyunk.

#kovászoskenyér

Az üzlet takarítása közben a kirakaton át fiatal nőt vett észre, aki fényképezővel és telefonnal a kezében ólálkodott a pékségnél.

– Keres valamit? – szólította meg Viola az ajtóból.

– Nem, azaz mégis, ezt a kék színt keresem, meg tudja mondani a számát?

– A számát? – értetlenkedett Viola.

– A színkódját, amivel beazonosítható, minden falfestékre ráírják – magyarázta a nő.

– Nincs kódja, Józsi, az öreg piktor keverte ki, tudja, ilyen volt az ég színe, amikor…

– Akkor majd beazonosítja az applikáció, minden jót – vágott közbe és gyorsan el is köszönt az idegen nő.

Violát elöntötte a büszkeség, alig várta, hogy elmesélhesse otthon a vihar kékjének sikerét.

– Kinevettél – akarta mondani, amikor belépett az üzembe, de látta, hogy a férje a következő napra készülő háromszoros adag kenyértésztával küzd, így inkább beállt mellé és egész délután formázták együtt a vekniket.

#223e78

A következő nap hiába várta az őszülő, tornacsukás férfit, nem jött. Egész délelőtt csak két-három idegent látott az utcán, azok is inkább fotózták az üzleteket, nem vásároltak. Emil is unatkozott, Juliék bezártak még ebéd előtt. A hét az idegenek nélkül telt. Viola egyik száraz kenyeret darálta a másik után, már annyi kenyérmorzsát dobozolt be, ami máskor két hónap alatt sem készült a kis pékségben.

Hétfőn reggel sötétkék felhők riogatták a lakókat Karcagon, nem olyan kékek, mint Viola üzletének színe, szürkébbek, s gyorsan változóak. Bekukkantottak a boltok közé, majd továbbálltak, mintha még esőre sem tartanák őket érdemesnek. Tizenegy óra körül azonban kisütött a nap. Délben megjelent a férfi. Ezúttal a vászoningje volt kék és a nadrágja fehér. Az ing színe annyira kihangsúlyozta szőkeségét, hogy Viola magában meg is jegyezte, talán festi a haját. Szalonnás kenyeret kért és kifaggatta Violát a kenyérmorzsáról. Hat dobozzal vitt el. Betért a többiekhez is, majd menetrend szerint egy órával később megérkeztek az idegenek. Viola sugárzott, miután az utolsó kenyeret és a száraz kenyérből készült morzsát is eladta.

– Ön is szereti ezt a kék színt? – kérdezte másnap az ismételten betérő férfitól, aki ezúttal kék kalapot és ugyanolyan kék színű mokaszint viselt.

– Igen, azt hiszem, bár már egy ideje nem én döntöm el, hogy mit veszek fel – válaszolt az idegen.

– Önnek is kikészítik, igaz? Higgye el, ez csak amolyan gondoskodás, fontos ez nekünk nőknek – magyarázta Viola.

#kenyérmorzsa

A férfi kedvesen mosolygott és elköszönt. Miközben megtette szokásos útját a hentesig, Viola figyelte és azon morfondírozott, talán a cipője és az előző napi inge teljesen ugyanaz az árnyalat, mint az ő pékségének színe; a kalapon zavaró volt a fehér csík, de végül abban maradt önmagával, hogy az épület ablakai is fehérek, miért ne húzódhatna a kalapon is.

Pénteken zárás után Szolnokra autóztak a férjével. Elhozták a fiukat a kollégiumból és leparkoltak a belvárosban. Most, hogy időnként ilyen jól ment az üzlet, úgy gondolták, meglepik gyermeküket a drága, fehér tornacipővel. A parkoló és az üzlet közötti háromszáz méteren kénytelenek voltak behúzódni egy kapualjba, mert a világoskék égbolt egyetlen szürke felhőpamacsából a szikrázó napsütés ellenére nyári zápor fröccsent a környékre. Viola kihasználta a pillanatnyi megállót, hogy meggyőzze fiát, ne dőljön be mindenféle reklámnak, de az okostelefonja nyomkodása közben ügyet sem vetett az esőre és anyjára.

#converse – fizetett együttműködés partnerrel

A boltban az eladó, látva a szülők kétségeit a cipő praktikusságát illetően, azzal érvelt, hogy manapság az influenszerek után mennek a fiatalok. Violának fogalma sem volt arról, kik azok az influenszerek, de amikor az eladó a hosszú mondat végén rámutatott a kék kalapra, amelyen fehér csík húzódott, visszakérdezett.

– Mit is mondott, milyen influ…, szóval ki az, aki miatt ez most a legnépszerűbb darabjuk?

– A kék serpenyő gasztroblogger az oka, tudják, aki most költözött el Budapestről, itt nem messze Karcagon vett házat. Úgy hallom, már fel is lendítette az ottani üzletek forgalmát. Keressenek rá az instán:

#kékserpenyő.


Illusztráció: Zsubori Ervin | A szerző blogger, Bodeni-tó szakértő.

Vélemény, hozzászólás?