Gergely Tamás: Tepertő

Kisiskolás koromban nyáron falura küldtek vakációzni. Mert ott tisztább a levegő, mint Brassóban, mert ott egészségesebb az élet, jobban lehet játszani, megismerem szüleim, nagyszüleim világát. Az állatokat: van macska és kutya a háznál, a vasárnapi asztalra kerülő csirkének szórhatok hét közben magot…

Az „ott” két székelyföldi falut jelentett: Édesapám szülőfaluja a Székelyudvarhelytől délre fekvő Homoródszentmárton, az Édesanyámé a Nyikó-menti Nagymedesér. Úgyhogy nagyon sok gyerekkori emlékem ezekhez köt. Egy részüket már megírtam, például azt, hogy hogyan sütöttem káposztát Medeséren ahelyett, hogy főztem volna… Most hadd meséljem el a szentmártoni tepertőevést.

A tepertő vagy töpörtyű – kiejtése vidékenként változik – tulajdonképpen a zsírolvasztás mellékterméke. Az, amiről én beszélek, még meg is volt darálva, úgyhogy nekem Magdus néni kenyérre kente. Új volt számomra a „fogás”, én főleg kolbászt ettem addig, meg fagyos szalonnát, meg a malac farkát, amikor levágták, de hogy az üvegedénybe zsírban eltett tepertő milyen finom, azt ott a rózsák és dáliák között fel-alá járva tapasztaltam meg. És még kértem egyet, és még egyet, és még, mintha bélpoklos lennék. Nem gondoltam volna, hogy egész életem egyik alapvető ízélményét szerzem meg ott – tízévesen…


Illusztráció: Freepik.

Vélemény, hozzászólás?