Petrőczi Éva: A hazai ízemlékezet fővárosa – Sümeg

Ahogyan ezt már több korábbi cikkemben hangsúlyoztam, számomra “a magyarországi ízemlékezet fővárosa” Sümeg, s azon belül is a Kisfaludy Sándor Emlékház kisvilága. Ezt elsősorban olyan, városukat nagyon szerető családoknak köszönheti, mint a méltán híres-neves Darnay família, vagy éppen dr. Szondy Istvánné Jóhn Ilona, aki élete nagy részét Budapesten és gyermektelenül élte le, de 1980-ban minden értékes porcelán, kerámia dísztárgyát és használati tárgyát Sümegnek adományozta. Ezek 1995 óta a Kisfaludy Emlékház Különtermének olyan ékességei, amelyek láttán szinte érezzük a Kisfaludy Sándor háztartásában készült étkek illatát, italok páráját, s még a korabeli csevegést, jókedvű társas élet moraját is hallani véljük.

Ezidén szokatlanul nagy, mert családom személyes életébe is beleszövődő látvány-emléket kaptam Ilona asszony jóvoltából. Egy mindössze egy deci nemes bort befogadó, enyhén kúpos, hengeres üvegpoharat – egy nemes, fúvott üveg-remeket, amelyen bizony több törés-ragasztás látható anélkül, hogy e miniatűr kis „kupa” bármit veszített volna szépségéből.

Elsősorban talán azért, mert a pohárkát őrző vitrinben ez a felirat olvasható: „Batthyány Lajos pohara.” Másodsorban a pohár mintázatának köszönhetően: élénkzöld lóherék láthatók rajta, középen egyetlen négylevelű, zömében azonban háromlevelűek. Így híven kirajzolják az első felelős magyar kormány miniszterelnökének sorsát, akihez engem egy tragikus vonatkozású, de igaz történet fűz. Egyik apai dédapám, a magyar érzelmű, német származása ellenére „negyvennyolcas” orvos, dr. Johann Ludwig kapta ugyanis azt a feladatot, hogy amikor az akasztásra váró miniszterelnök önkezével komoly sebet ejtett a nyakán (a megalázó akasztást elkerülendő, s a korabeli törvények között azt sortűzzé módosítva), neki kellett Batthyányt „kivégezhető” állapotig juttatnia.

Van a Szondyné hagyatékából származó kincsek között egy valamivel nagyobb méretű, színtelen alapon finom színekkel ékesített, a magyar nyarat megtestesítő, sokkal épebb és nagyobb pohár is, felületén gyönyörű búzavirág, búzakalász, s számomra – bár nem az – mégis pipacsnak ható mintával. A virágokat elválasztó, körbefutó kereten egy olvashatatlan szöveg nyomai is láthatók; ebből akár János vitéz is megkínálhatta Iluskáját, egy rekkenő nyári napon.

A harmadik tárgy Darnay Sarolta 1990-es hagyatékából ismét csak viharvert, mégis gyönyörű darab. Mélykék színvilágával és formáival édestestvére egy tavaly ugyanitt bemutatott, szinte hibátlan uzsonnázó készletnek. Ennek a nagy műgonddal és szeretettel megjavított tálnak az öblébe vagy ízes gyümölcsöket (a kert fügéje mindmáig nagyon finom), esetleg barackos gombócot, vagy meggyes pitét képzelek.

Ráadás öröm még a Kisfaludy Múzeumban kapott, 1928-as Kaszinózó táblabírák című kötet 2010-es kiadása, Darnay Kálmán műve. Az 1903-tól 1990-ig élt Darnay Saroltának, Kálmán úr egyik leányának volt kitől színeket, ízeket, élet-ízeket, műveltséget tanulnia, hiszen eredetileg vaskereskedő apjából neves író, helytörténész, újságszerkesztő és múzeumalapító lett, akinek ebben a kötetében (is) vannak nagyon jóízű falatozási jelenetek.

Lássunk egy ínycsiklandozó részletet a Hogyan böjtölt Deák Ferenc című karcolatból, aki a közeli Kehida ura volt, és szívbéli, humorral teli jóbarát:

„Deák Ferencnek támadt az az ötlete, hogy – sonkacsánk [csülök], füstölt szalonna és egyéb hegyi elemózsiával megrakodva – rajtaüssenek a szőlőhajlékban egymagában búslakodó regeköltő barátjukon, Kisfaludy Sándoron.

Vidáman koccingatva, éppen a borkorcsolyának szánt sonkacsánkot falatozták, amikor rájuk nyitott Kopácsy püspök.

De ugyancsak torkán rekedt a baráti üdvözlő szó a főpapnak, amikor – a nagycsütörtöki húsvéti böjt közepén – megpillantotta a késre tűzött sonkafalatokat barátai kezében:

– Ej, ej, fiaim, hát ti keresztények vagytok, hogy így tartjátok meg a böjtöt?

– Skotty őrnagy torkán akadt a sonkaszelet! Hertelendy Gyuri is lesütötte szemeit püspöki ura feddő szavára:

– Téged, Sándor bátyám [ez Kisfaludynak szólt], mentesít korod a böjttől! De te, Ferkó öcsém [t. i. Deák] megérdemled a pirongató szót, … mert húshagyó kedden én csak a fele böjtöt engedtem el néked!…

Méltóságos püspök uram, telepedjél csak közibénk, nyomban megnyugatom mindkettőnk lelkiismeretét. Igaz, hogy csak a fele böjtöt engedted el nékem, püspök uram. De volt ám magamhoz való eszem, mert a böjt másik felét elkértem asztalszomszédomtól, Marki nagypréposttól!”

Mint e rövid példatárból is látható, Oszkai Réka múzeumigazgató közelében a legborúsabb napokat is beragyogja a nap, a várral és püspöki palotával ékes dunántúli, Keszthelyhez közeli városban mindig akad valami kedély- és fizikai-lelki étvágyjavító esemény.

Meg egy elragadó, „fordított szívecskét” formázó kémény a Kisfaludy-ház tetején.


Fotók: Petrőczi Éva | >> A Kisfaludy Sándor Emlékház internetes oldala.

Vélemény, hozzászólás?