Kállay Kotász Zoltán: Vonulás

– A szagszervezet – hangsúlyozta nagyi – elintézi.
A szagszervezettel vonulunk.
Felvonulás?
Lapos, egyre szélesedő utcákon lépegetünk a tömegben,
és messzire ellátnánk, ha nem zárnának körbe lábak, hasak, hátak.
Ha nem megyünk fel, sehova se, miért felvonulás?
Lufik imbolyognak előttünk, könnyű gázzal töltött színes gömbök,
azokat kell követni.
Lassan lépegetünk.
– Kérsz egy lufit?
Felszállni vágyó, kantározott, fénylő fejek,
mindig elszabadul közülük egy-kettő, ilyenkor versenyezhetünk,
ki tudja szemmel tovább követni a sodródásukat.
Lassan lépegetünk.
A kölniillatú, vastagbokájú nénik és az izzadságszagú,
fekete bőrkabátos napszemüveges bácsik egymásba karolva
szépen kivárják, amíg lufit választok.
Vonul a szagszervezet.
Lassan lépegetünk.
– Kérsz egy fagyit?
Persze. Utána is nyúlok a lufis kezemmel…
és a léggömb elszabadul.
Most az enyémet figyeli mindenki, hosszasan, mert szép piros.
– Majd szólok, hogy mikor kell integetni!
Lassan lépegetünk.
– Most! – jelez nagyi,
aztán mosolyogva nézi, hogy integetés helyett két kézzel szorítom
a kétgombócomat, nehogy elszabaduljon.
Elérjük a metrómegállót – levonul a szagszervezet.

Illusztráció: Felvonulók Budapesten, 1976. május elsején (Fotó: Fortepan / UVATERV).