Pető Tünde: Azori kalandozások #5 – Utójáték Sintrában
Utazásunk utolsó napját már újra a portugál szárazföldön töltöttük, ahol Sintra városába kirándultunk, bejárva a portugál királyok és arisztokraták romantikus nyári palotáit. A legjobban nekünk nem a Disney-kastélyra emlékeztető, vadromantikus Pena palota tetszett, ami talán a legtöbb látogatót vonzza, hanem a jóval régebbi National Palace, de ez természetesen ízlés dolga. Én úgy vagyok vele, hogy minél ősibb, annál érdekesebb, számomra már a romantika is túl modern…
Sintrán olyan sok a turista, hogy a sorban állás és a tömeg sokat ront a komfortérzeten. Az éttermek is a tömegturizmusra álltak be, amit egy feledhető marhaszelettel nyugtáztunk az egyik helyi étteremben, miközben annak vezetője udvariasan érdeklődött, nem ülnénk-e át egy másik asztalhoz, ahol jobban szem előtt vagyunk, hogy a sétálók jobban felfigyeljenek az étteremre, különös tekintettel a vacsoraajánlatukra. Kérését két korsó ingyen sörrel nyomatékosította. Mi jutalom nélkül is segítettünk volna, de azért jól esett a hideg sör a nagy melegben.
A városban sikerült megkóstolnunk a ginjinhát (avagy egyszerűen ginját), egy portugál édes likőrt. A poharat egy étterem ablakból nyújtott át egy kedves hölgy mindenkinek, aki szerette volna szerény egy euróért megkóstolni e finom nedűt. Az ablak annak a régi fogadónak közelében állt, ahol valaha a romantika egyik vezéralakja, Lord Byron szállt meg. És aki el volt ragadtatva a hegyes-völgyes Sintrától, amely időnként még ködbe is borul, teljessé téve a romantikus életérzést.
Bár a portugál szárazföld rengeteg kulturális élményt kínál, számunkra mégis az Azori-szigetek jelentették a legnagyobb élményt. Szigeten tartózkodni azt jelenti, hogy összezsugorodik az ember világa; a távolságok lerövidülnek, minden elérhető, egyszerűbbnek tűnik az élet, könnyen megtaláljuk a helyünket. Az életritmus lassabb, a természet élvezetéhez pedig csak ki kell lépnünk az ajtón – nem kell órákat utaznunk, hogy kicsinységünkben is valami Nagy Egész részének érezhessük magunkat, és ez növeli a biztonságérzetünket. Felüdülés a ma embere számára.
Természetesen visszamegyünk még az Azori-szigetekre, csak előbb újra felkeressük majd egy másik Atlanti-óceáni kedvencünket, a szintén felejthetetlen Feröer-szigeteket.
Utóirat: Az azori konyha ihletésének hatására a hazatérés után készítettem egy saját kreációt: fokhagymás, petrezselymes garnélarák és kagyló, bulgurral és salátával. Így mégiscsak azori lett a vége.
Fotók: Pető Tünde.
