Pető Tünde: Hubertusz vadászvágta a dán királyok vadaskertjében

November első vasárnapján minden évben ellátogatok a dán királyok vadaskertjébe, egy koppenhágai vadasparkba – amely a világ kulturális örökségének része –, hogy a többi látogatóval együtt én is felidézzem a régi, nagy királyi vadászatok emlékét. Teszem ezt annak ellenére, hogy vadászat terén abszolút édesapám elveit vallom, aki minden vadászmeghívást azzal utasított vissza: csak akkor megy vadászni, ha a nyúlnak is adnak puskát, mert úgy méltányos.

A Hubertusz-napi vadászaton azonban manapság már egyáltalán nincsenek puskák. A lovas akadályversenyre, amelyre minden évben legalább harmincezren látogatnak el a dán fővárosból, egy meseszép erdő, a Dyrehaven közepén kerül sor, és a vágta nyerteseinek a királyi család tagjai adják át a díjakat.

Én ezzel az eseménnyel szoktam búcsút venni a lassan mély álomba merülő erdőtől, fittyet hányva ködre, szemerkélő esőre és a csontig hatoló északi szélre is. Utóbbi decemberben már szinte teljesen élvezhetetlenné teszi az erdei túrákat, ezután már csak elvétve indulok hosszabb gyalogtúrákra.

A vadaskert erdeje egy dombos tisztást ölel körül, ennek tetején áll az „Eremitage”-nak nevezett XVIII. századi, apró vadászkastély. A „bécsi hangulatot” árasztó épület VI. Christian építtette. Róla azt kell tudnunk, hogy ő volt a legunalmasabb király a dán történelemben, aki azzal tette nevét emlékezetessé, hogy elrendelte a boltok vasárnapi zárva tartását, és becsukatta a színházakat is, lévén, hogy mély vallásosságában – a pietizmus híveként – szívén viselte, hogy alattvalói, büntetés terhe mellett, vasárnap templomba menjenek. Miután a ledérnek ítélt koppenhágai szobrokat és festményeket is illendő ruhába burkoltatta, az unalmat azzal tetőzte, hogy elvett egy hozzá hasonlóan unalmas német hercegnőt feleségül, és még csak szeretőt sem tartott mellette, aki némi életet vitt volna az udvarba. Vadászni azonban VI. Christian is járt, hiszen kora erkölcsei szerint nyilván istenfélőbb szórakozásnak számított szarvasokat leszúrni, mint színházba járni.

Milyenek voltak a királyi vadászatok ebben az időben? Vadászni sokféleképpen lehet, ebben az esetben ne egy Zrínyi Miklós-féle vadkanvadászatot képzeljünk magunk elé. VI. Christian szarvasvadászatának egyetlen célja volt, hogy királyi személyének fontosságát hangsúlyozza. A szarvast kutyákkal, hajtókkal órákig üldözték, míg a szerencsétlen állat remegő ínakkal összerogyott a fáradtságtól. Ekkor a király leugrott nyergéből, és elegáns mozdulattal, egyetlen szúrással leszúrta. Az elejtett vadat még csak el sem fogyasztották. Mai szemmel nézve kegyetlen módja ez a vadászatnak, persze akkoriban senki nem akadt fenn rajta.

Azon viszont kedvére hüledezhetett a dán udvar, amikor Nagy Péter orosz cár látogatóban járva Dániában részt vett egy vadászaton. Mikor felajánlották neki a hajtás végén, hogy végezzen az állattal, a cár az elegáns szúrás helyett fogta a kardját és lecsapta a szarvas fejét. Dőlt a vér, a jelenlevők pedig a meglepetéstől se köpni, se nyelni nem tudtak, ahogyan a mondás tartja. Az orosz módi kissé eltért a dán szokásoktól…

Manapság már nem szarvasra vadásznak, hanem egy lovast űznek a célig, a kastélyig. A lovas a rókát jelképezi, kabátján egy rókafarok díszeleg. A közönség remekül szórakozik a vágta idején, a legtöbben mindig a vizesárok környékén tartózkodnak és várják, hogy a lovasok belepottyanjanak. Az éves Hubertusz-vágta sikere leginkább attól függ, hogy hányan buknak bele ebbe a bizonyos árokba. Ha csak egyetlen lovas, az nagyon rossz évjáratnak számít.

Ha valaki elmulasztaná a bukásokat, akkor este a tévében még megnézheti. De a koppenhágaiak nem szeretik elmulasztani ezt az esemény, és hosszú sorokban indulnak a vadaspark felé, hogy élvezzék a természetet, mielőtt végleg rájuk köszöntene a vigasztalhatatlan téli sötétség.

Számomra a nap menüjét – a vadászvágta és a csodás erdei túra után – a búcsúzó ősz színei ihlették, és egy zöldségtálban öltött formát, a lovak pedig a desszerthez nyújtottak inspirációt. Húst nem készítettem, mert igaza volt édesapámnak, adjanak a nyúlnak is puskát…


Fotók: Pető Tünde.

Vélemény, hozzászólás?