Kenyeres István: Ahogy a mandarin fürdött a fényben
Meglátva, ahogy egykor a mandarin fürdött a fényben, hirtelen megcsapott a gyümölcs erős illata. És ettől egyszerre szorult össze a torkom és éreztem meg a mellkasomban a világmindenség tágasságát és szorítását, és a sírás kerülgetett.
Három évvel ezelőtt történt, hogy az a néhány gerezd mandarin egy pillanatra összetalálkozott a vágódeszkámon a mosogatószeres üvegemmel, egy öntött alumínium levéllel – amit épp akkor kezdtem tányérként használni – és a tavaszi fénysugárral, amelyet a covid-bezártságban annyira-annyira vártam már.
Akkortájt valahogy minden megváltozott, és aztán úgy is maradt: a szokatlanra kiélesedő figyelem, egy újfajta érzékenység a tárgyi és emberi fényekre és árnyékokra, és a szerelem, amely akkor és azóta is betölt.
Ezért volt jó, hogy a telefonom most emlékeztetett mindezekre.
Fotó: Kenyeres István.
