Mörk Leonóra: A mi ringlófánk

A mi ringlófánk a kertben, a domb tetején áll. Ahogy reggel kilépünk az ajtón, az első pillantásunk őrá esik. Nem tudjuk, ki ültette, de régóta ez a kert lehet az otthona, mert a koronája dús, és bár a törzse megdőlt már, büszkén tartja magát. Tavasszal elsőként borul virágba, a sok fehér virágszirom fátylába öltözve úgy néz ki ilyenkor, mint egy már nem túl fiatal, de boldog menyasszony, akit násznép helyett a méhek döngenek körül. Június elején kezdi hozni a gyümölcsét: sárga, narancsszínű, piros, bordó, mindenféle akad közöttük, csak két pontosan egyforma árnyalatú nem. Az ízükben ott rejtőzik a nyár minden melege és édessége.

Noha sosem éri vegyszer, a mi ringlófánk egészséges, sőt, még arra is van gondja, hogy otthont adjon másoknak. A törzsében, ott, ahol középen kétfelé ágazik, évek óta költ egy madárpár, talán kis fakopáncs. A mi kertünkben az jelzi a tavaszt, hogy a ringlófánk fehérbe öltözik, az odúból izgatott csivitelés hallatszik, a harkályszülők pedig végtelenített menetben hordják a fiókáknak az ennivalót.

A mi ringlófánk ősszel leveti a leveleit, télen fázósan összehúzza magát, és várja a tavaszt. Várja a napfényt, a virágokat, a méheket, a kis harkályokat, várja, hogy újra beérjen rajta a gyümölcs.

Ilyen ringlófát kívánok mindenkinek.

Fotó: Mörk Leonóra.