Pető Tünde: Feröeri anziksz
A Feröer szigetekre mindig visszavágyik a modern ember lelke, úgy várja az utazás napját, ahogyan a gyermek várja, hogy meséljenek neki. Ezeken a szigeteken olyan dolgok tűnhetnek teljesen valószerűnek, amit az ember máshol el sem tudna képzelni, csak itt, a számtalan vízesés és a vad sziklák között, az óceán ölelésében.
A világ, ahonnan jöttél, megszűnni látszik itt, emberek helyett legelésző birkákat látsz, zajos városok helyett sziklákat és fjordokat. Megdöbbensz, csodálkozol, majd miközben bejárod a vidéket, a semmi és a minden észrevétlenül egyesül benned a végtelen csendben, és eggyé válsz ezzel a világgal. Szinte várod, hogy kiderüljön, az előtted tornyosuló hegy valójában egy óriás háta, egy óriásé, aki mindjárt felkel és elindul. Végül tudatosul benned, hogy a világ, ahonnan jöttél, a legkevésbé sem hiányzik neked itt, mert ez a vidék maga a csoda. Nem arra tervezte a Mindenható az embert, hogy városokban éljen, mindenki külön, egy-egy kis betonlyukban….
A nyolc zöld sziget az óceánban félelmetes, gyönyörűséges, komoly hely. Ötven éve a kis településeken még áram sem volt, és a külvilággal csak az óceán kötötte össze a falvakat. A férfiak kimentek halászni, de nem ritkán csak felük tért haza. A Viharisten folyamatosan áldozatot követelt az emberektől, mindenki fizetett mindenért. A férfiak az életükkel, az emléküket őrző nők a gyermekeikkel – egy régi feröeri ballada szerint.
A hitre oly nagy szükség volt ezen a vidéken, mint egy falat kenyérre. Gyilkosságok nemigen fordultak elő, mert nem egymással, hanem a természet erőivel küzdöttek az emberek a betevő falatért. Összefogás nélkül ilyen mostoha körülmények között semmi sem sikerülhetett. Valakit megöltek az 1600-as években, a következő gyilkosság kétszáz év múlva történt…
A kereszténység erős gyökeret vert a szigeteken, sokkal erősebbet, mint máshol Európában. A helyiek mindennapi életében ma is nagyon fontos szerepet játszik a vallás, annak ellenére, hogy ma már utak visznek a valaha teljesen elszigetelt falvakba és ennivalónak sincsenek már szűkén a szigetlakók.
A boltok kínálata megegyezik a dán üzletekben kapható élelmiszerekkel, a helyi különlegességet csak a szárított hal képviseli. A kisebb haldarabokat tartalmazó zacskó azt a szerepet tölti be, mint máshol a chips, a nagyobb darabokra vajat tesznek.
A falvakban is láthatunk száradó halat és szárított birkahúst kiakasztva a házak tornácán, a legtöbb kirándulóhelyen azonban csak egy helyi fickó apró létesítményében kaphatunk kávét, üdítőt és egy szelet süteményt. Az éttermek nem érik egymást olyan magától értetődő természetességgel, mint máshol Európában, igaz, nem is nagyon hiányoznak a képből.
Aki pezsgő tengerparton szeretné tölteni a szabadságát, nyilván nem a Feröer szigetekre utazik nyaralni. A Feröer a természetbarátoké, azok érzik magukat otthon ezen a tájon, akik szeretnek elmélyedni. Ez a pár szikla az óceán közepén az őszintéké.
Mi hosszas keresgélés után a repülőtér mellett találtunk egy éttermet, ahol természetesen halételt fogyasztottunk.
Hosszasan szemléltem a helyi söröket. A tulajdonos, látva érdeklődésemet, részletesen be is mutatta a teljes kínálatot.
Minél északabbra járunk, annál jobb a sör, és a feröeri sörökben sem csalódik az ember. Erősek, egyszerűek és komolyak, mondhatni tökéletesek, mint maga a felejthetetlen, méltóságteljes feröeri táj.
Fotók: Pető Tünde.
