Gergely Tamás: Marmande

Hat négyzetméteres stockholmi kertünkben a teraszon él egy paradicsomkolónia. Palánta formájában vásároltuk, és nota bene: franciák. Nevük is van, nem sorolom fel itt mindeniket, csak azt nevezem meg, amelyik elsőnek megérett, s az a Marmande.

Az első termése már piros volt, de lábon lágyulni kezdett, úgyhogy le kellett szedni, meg kellett enni.

Négybe vágtuk és igazságosan elosztva kéttagú családunk mindenike két negyedet kapott.

Nem sok a fél, kis méretű paradicsom, a mellékelt fotó talán bizonyítja, viszont az íze – ezért mesélem el.

Valami olyan érzés vett rajtunk erőt, mint amikor Alice Csodaországba pottyant. Egy más világba kerültünk, s elfelejtettük a spanyol, holland paradicsomokat, még a török áru is inkább a színét és formáját illetően paradicsom, ám mi hirtelen visszakerültünk gyermekkorunk Erdélyébe, amikor az ötvenes-hatvanas években a regáti románok annyi paradicsomot hoztak, hogy 25 baniért vettük téli eltevésre kilóját.

A Marmande-nak ugyanaz az íze, kissé savanykásabb, de a régi íz. Isteni!

Fotó: Gergely Tamás.