Petrőczi Éva: Savoyiana
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy viszonylag gyakori hivatalos angliai útjaim során nem jártam az 1932-ben megnyílt, mindmáig méltán világhírű Savoy Szállóban. No, nem lakóként, arra kutatói ösztöndíjaimból jó, ha két éjszakára futotta volna. Kollegiális uzsonnára meghívott vendégként azonban többször is. A felejthetetlen teaillat (számomra elsősorban a Lady Grey!) és az „emeletes” uzsonnakínáló állványok annyira angolosak, hogy még a nem-anglista ínyt is felpezsdítik. Hát még a magamfajta éhenkórászt, akinek egy-egy angliai út a kívántnál jóval több mínusz kilót jelentett. Ami a tálalóállványokat illeti, engem elsősorban a remek háromszögletű szendvicsek vonzottak, s a „scones”-nak, „kisbékának” becézett mini-kalácsok, amelyeket csakis Oxfordban készült lekvárokkal érdemes majszolni!
Bevallom – bármilyen érdekes, izgalmas téma –, Maxim Wahl „A Savoy – Egy család felemelkedése” című regényében nem csak az ragadott meg, hogyan emelte világszínvonalra egy angol arisztokrata, Sir Lawrence Wilder ezt az intézményt. Sőt, még az sem, hogy Wilder súlyos agyvérzése után az írónak és rádiósnak készülő, angolosan szólva „a takaró rossz oldalán” („On the wrong side of the blanket”, azaz házasságon kívül) született lányunokája, Violet hogyan küzdött meg a hatalmas feladattal – és a kimerítő inkognitóval… Engem, mint gyakran sütő-főző, de mindig könnyű finomságokat készítő nagycsaládos írót, a regény egyik pompásan megírt, sőt, számomra rögtönzési ihletet is adó gasztroválsága ragadott meg.
Egy nyári Savoy-bál majdnem-kudarcos történetéről van szó, amikor a nagyszabású esemény és annak nyersanyagai (főleg húsok és halak) dugába, akarom mondani, kukába dőltek, a hűtőrendszer meghibásodása miatt, ráadásul egy szokatlanul meleg londoni napon. Ekkor a francia főszakács, aki fura módon az egyik legnagyobb angol költő, John Dryden vezetéknevét viselte, a sós finomságok estje helyett édes bált rögtönzött.
„Mivel a hotelkonyha nem tudott kellő mennyiségben süteményeket előállítani, a Savoy három párizsi cukrászatnak is megbízást adott. A háromból kettő még nem szállította le a rendelést, holott két óra múlva kezdődik a bál. Dryden főszakács gazdagon díszített tálakban olvasztott csokoládét készített elő, amelybe a bál vendégei fémtűkre felszúrt szőlőszemeket és dinnyedarabokat mártogathatnak. [Kinek ne jutna eszébe a könyv e pontján a Micsoda nő! című népszerű film pezsgőzős, csokiba mártott epres jelenete! – P. É.] A bálteremben körös-körül tálakban kirakott rengeteg pralinén kívül a konyha alkotott még háromféle makaront, almás vaníliaparfét, palacsintákat ribiszkeöntettel, makadámdiós felfújtat, de nem hiányozhattak a klasszikusok, a levendulás creme brulée és a citromtorta sem.”
Nagyjából itt jártam a könyv olvasása közben, amikor egy perzselő napon váratlan vendégeim jöttek. Szerencsére a hűtőben volt finom gesztenyepüré-alap, a natúr fajtából, amelyet gyorsan kockákra vágtam, eritrittel és rumaromával ízesítettem, majd kis csónakokként ráültettem egy tál finom, nagy szemű meggyre. Mondanom sem kell, egy perc alatt elfogyott, noha – bár költő igen – John Dryden utódja nem vagyok, francia séf meg végképp nem!
Ha már a kulináris költészetnél tartunk, annak anyai nagymamám volt a mestere: a zsírban sült kenyeret „huszárrostélyosnak” hívta, a sokadikán, azaz hó végén készített vaníliás tejben főtt szélesmetéltet (amelyet szívből utáltam!) pedig így emlegette: „Milánói makaróni”. Derék kis honleány lévén az elsőt nagyon szerettem, bár a másodiknál sem a távoli Milánó neve zavart, hanem az, hogy inkább a sós falatok voltak a kedvenceim.
Visszatérve a Savoyba, a regény csattanós befejezése sem akármi: az inkognitóban hoteligazgató írónő és rádiós Violet vacsoravendége nem más, mint a lány nagyapjához hasonlóan ugyancsak lovagi rangra emelt Sir Laurence Olivier!
Maxim Wahl: A Savoy – Egy család felemelkedése | Fordította Várnai Péter | Kossuth Kiadó, Budapest, 2023 | 320 oldal, 5500 forint | Nyitókép: a Savoy Hotel étterme 1910 körül (Max Cowper illusztrációja; forrás: Wikipédia).
