Szentmiklósi Tamás: Olasz étterem Budapesten! – hatvanas évek
A szégyenek szégyene a hatvanas évek közepe táján sújtott le rám, amikor csoda történt Pesten, mert a város szívének kellős közepén megnyílt egy olasz vendéglő – a Napoletana. Apám, az olasz kultúra megszállottja persze rögtön elvonszolt magával, és én, rosszat sejtve, morcosan tartottam vele. Ahogy beléptünk, baljós előérzetem csak fokozódott. A korabeli viszonyokhoz képest elegáns, törékeny asztalok, székek, ízléses képek és metszetek a falakon, soha nem látott italok a polcokon, gazdag választék az étlapon, olaszul és magyarul, a pincérnőkön diszkrét kosztüm. Mintha külhonba, nem, egyenesen Itáliába csöppentünk volna.
Helyet foglaltunk. Apám belelapozott az étlapba, majd fennhangon, de mindenképpen akkora hangerővel, hogy szerintem kint az utcán is hallották a járókelők, elkiáltotta magát – olaszul. Elkiáltotta magát egyszer, még egyszer, mire végre-valahára, mert én már legszívesebben kiszaladtam volna az étteremből, odajött hozzánk egy fiatal pincérnő. Apám kissé szemrehányóan, de azért elnéző mosollyal végigmérte, majd folyékony, mit folyékony, hadaró olaszsággal leteremtette szegényt. A szerencsétlen hölgy csak állt ott feszélyezetten, hang nem jött ki a torkán, hogy megszólaljon, én meg azt sem tudtam, merre fordítsam a fejem kínomban. Végre, amikor Apám levegőt vett, a pincérnő kibökhette, hogy nem beszéli az olasz nyelvet.
No, több sem kellett! Apám hangja immár sistergő villámokat szórt. Az üzletvezetőt hívatta, aki ott is termett asztalunknál, s kezét tördelve szabadkozott a személyzet nyelvi felkészületlensége miatt.
Csak hogy érthető legyen a történet: akkoriban, a hatvanas évek közepén, lámpással kellett keresni külföldit Budapesten, a város elzárva élt minden és mindenki elől, ami, illetve aki a Vasfüggönyön túl létezett, arra meg máig sem tudom a választ, hogy miként keveredett egy olasz étterem a kilátástalanul szürke Belvárosba.
A nyitóképen a budapesti Váci utca 1965-ben, az Ünnepi Könyvhét idején; balra a Napoletana vendéglő bejárata (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Városrendezési és Építészeti Osztályának fényképei).