Szentmiklósi Tamás: Müncheni meglepetés

Münchenben vagyok, a hetvenes években, Erwin barátommal egy kínai vendéglőben vacsorázunk. Soha nem jártam még kínai vendéglőben, és el sem tudom képzelni, hogy eljön az idő, amikor Budapestet elárasztják a kínai éttermek.

Színpompás hely, virágmintásak a falak, az étkészlet kifinomult ízlésre vall, a sejtelmes zene halkan szól, a választék fenséges. Csupa-csupa egzotikum, azt sem tudom, hová legyek a csodálkozástól.

Belefogunk a vacsorába, és az ízek menten belopják magukat az ínyembe-szívembe. Örülök. Hangtalanul étkezünk. Minek a szó, amikor minden jó?

Ám akkor a szemközti asztalnál két nő foglal helyet. Kecses minden mozdulatuk, elbűvölő minden gesztusuk. Nem vagyok a smink nagy barátja, de az övékét szeretem. Ahogy az evőeszközöket igazgatják, ahogy egymáshoz fordulnak – réges-régi olvasmányélmények ébrednek fel bennem. Az öltözékük? Mindkettőn bokáig érő ruha, a ruhák mintázata nem buja, hanem festői, akárha valamelyik nagynevű spanyol piktor festette volna. Arcuk láttán megszédülök, s úgy érzem, egyetlen mosolyukért ölre mennék akárkivel. Addig-addig csodálom őket, amíg elszégyellem magam, hogy nézésük közben egyáltalán falatot tudok venni a számhoz. Le is teszem a kést meg a villát, és kiguvadt szemmel, kihegyezett füllel figyelem őket.

És már tisztán hallom a hangjukat – férfiak. Női ruhába bújt transzvesztiták.

Illusztráció: Pixabay | Effekt: Kantin.