Szentmiklósi Tamás: Kultúrsokk

Ülök kedvenc kávézóm félhomályában. Kint, a sötétbe borult utcán olyan vigasztalanul esik, hogy a bent ücsörgők már a létezés értelmében is elbizonytalanodnak.

Egyszer csak népes olasz társaság ront be, s jelenlétükkel szemvillanás alatt, egy csapásra hatalmukba kerítik, betöltik a helyiséget. Pereg a nyelvük, izegnek-mozognak, fel-felpattannak a fájdalmasan feljajduló székekről, kórusban kiabálva rendelnek, kanalakkal csörömpölnek, érzelmes monológokat hadarnak, mosolyognak, vihorásznak. A magyar vendégeket komor önvizsgálatra késztető őszi búskomorság meg sem legyinti őket.

A megátalkodott taljánok úgy viselkednek, mintha egy napsütötte tengerparti üdülőhelyen élveznék a földi élet mégoly apró örömeit. Az egykedvű magyarok hol bosszúsan, hol irigykedve méricskélik őket. Így telik el vagy fél óra, majd az olaszok amilyen robajjal jöttek, ugyanolyan hangzavarban távoznak. Újra csak mi, magyarok tartózkodunk a helyiségben.

A többi néma csönd.

Illusztráció: Pexels | Effekt: Kantin.