Láng Eszter: Egy tányér túrós puliszka, amelynek apropóján három barátom is említtetik
A puliszka nekem is eszembe jutott a héten, könnyen és gyorsan elkészíthető, s azok közé az ételek közé tartozik, amelyiket akár naponta is, kis variációkkal képes vagyok jóízűen megenni. Mégis Király Farkas földim inspirációja kellett ahhoz, hogy a mai ebédem pont ez legyen. Eddig mindig úgy készítettem, hogy valamennyi vízhez valamennyi kukoricadarát adtam, blintre, de sose tudtam pontosan, mennyi vízhez mennyi dara, azaz – hazai (székelyföldi) fogalom szerint – puliszkaliszt kell.
A minap viszont Farkas részletesen leírta a különféle változatok arányait, így aztán nem volt sok gondolkodnivalóm, egy a háromhoz arányt választottam, és valóban, a víz felforralásától számítva éppen tíz perc telt el, és kész volt. Gyorsan vágtam egy szelet füstölt szalonnát, felkockáztam, kis edénykében megsütöttem, tányérba szedtem a forró puliszkát, ráhalmoztam juhtúró helyett a tehéntúrót, rá a szalonnapörcöt kis zsírjával, és hamm, majdnem bekaptam egyből, csak eszembe jutott Zsubori Ervin meg a Kantin, így hát csináltam róla egy fotót, s most, amikor írom e sorokat (a „jelenemet” – ezt meg Géczi Jánosnak mondom), már túl vagyok, ha hetedhét országon nem is, de a príma ebéden mindenképpen, tele hassal és kissé álmosan.
Bár az én puliszkám nem olyan mindent bele, mint a Farkasé, aki, úgy látom, igen szeret gasztronómiai kísérletekbe fogni – és akit e rövid szösszenetben immár harmadszor is nevén nevezek –, garantálhatom, hogy ennél jobbat nem is kívánnék. De azért üzenem neki, Farkasnak (negyedik említés, és nem érdemtelenül!), hogy alkalomadtán szívesen elfogadnék egy puliszkára szóló meghívást. De csakis, ha ő készíti!
Fotó, puliszka: Láng Eszter.