Gergely Tamás: A málna jegyében

Újabban mindenütt málna ötlik elém: egy korábbi macaron-jegyzetem középpontjában a málnával töltött aprósütemény állt, nemrég pedig egy málnaszemekkel töltött desszertet vásároltam az előkelő Vete-Kattenben. Két ízletes példája a stockholmi málnadivatnak. És most, halljanak olvasóim csodát: mikor a cukor nélküli befőtteket vizsgálom a közeli élelmiszerüzletben, felfedezek egy franciát, aminek fele gránátalma, fele meg… málna. Szokatlan, ugye?

A málna emléke engem mindig visszavisz a székelyföldi Homoródszentmártonba, édesapám szülőfalujába, gyerekként rendszeresen ott nyaraltam. Nagybátyáméknál aludtam, de napközben gyakran kovács nagyapám műhelyében lábatlankodtam – hasznomat nagyapám akkor vette, ha nyomtam a fújtatót (az táplálja a tüzet). A napirend az volt, hogy nagyapám kora reggeltől délig dolgozott, akkor ebédeltek, ő aludt egyet, majd beállt újra a műhelybe estig, vagyis amíg a csorda hazajött.

Az ebédet Róza mama készítette, nagyapám második felesége, akit a család csak félig fogadott be, én viszont semmi idegenkedést nem éreztem vele szemben, s úgy emlékszem, ő is kedvelt engem. Úgyhogy nyáron ebéd után szedett nekem málnát a ház mögötti bokorról. Finom, érett, langyos málnaszemeket – én azóta mindig annak az ízét érzem, amikor málna kerül terítékre.

A málna–gránátalma együttesre visszatérve: nagyon finom, igen érdekes, élénk ízegyüttes, viszont a homoródszentmártoni málna ízének párja nincsen!

A nyitóképen balra gránátalma, jobbra gránátalma–málna dzsem (fotó: Gergely Tamás.)