Annak idején a Ránki Júlia vezette Kantin-beszélgetésben bevallottam, hogy írok ugyan ízélményekről, de én magam nem főzök, maximum besegítek: krumplit hámozok, vinetát sütök, diót török. Ez továbbra is igaz, annyival egészíteném ki a képet, hogy szeretek zöldséget párolni. Hadd példázzam ezt a körítésként tálalható brokkolival.

Bő vízzel megmosom, méghozzá fejével lefele fordítva a zöldséget, hogy a víz járja át, ne peregjen le róla. Szárát leszelem, majd a lefejtett rózsákat kettőbe-háromba vágom. Sózom, vegetával (szárított zöldségporral) próbálom erős ízét szelídíteni, illetve karikára vágott murokkal (sárgarépa). Fontos az arány, a murok íze ne ölje meg a brokkoliét.

Lábosban vagy serpenyőben párolom előbb a murkot, majd együtt a két zöldséget, vigyázva, hogy ne puhuljanak meg túlságosan. (A szakácssegéd, ha jól dolgozott, megkapja a brokkoli szárát.)

Ha kész, sült hús mellé tálaljuk. Rozét vagy száraz fehér bort javasolok hozzá.

A brokkolival amúgy Svédországban találkoztam először, mint annyi minden mással, aminek a magyarázata, hogy Bukarestben – ahol laktunk – nemcsak az Aprozarnak nevezett zöldségüzletben, hanem még az Obor piacon sem árultak effélét. Annak örvendtünk, ha káposztához hozzájutottunk. Viszont a paradicsom és paprika első osztályú volt a Balkánon (Bukarest az) – hogy végre valami jót is szóljak arról a világról. Megvoltak annak is az ízélményei.


Fotók: Gergely Tamás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel