Ránki Júlia: Őszi csendéletek, körtékkel
Kint süt a nap. Október vége van. Miért mondják, hogy az elmúlás hónapja az ősz? Mert lehullanak a levelek… De előtte micsoda színorgiát rendez a természet! Nézem az asztalon a gyümölcsöket: a gránátalma, amit még az őszi zsidó ünnepek miatt hoztam, az újévre kívánva sokasodást és szépséget. A szőlőt látva mosolyognom kell, mert a piacon „édes, magyar, magnélküli” felirattal árulják a csodás fürtöket, ami se nem magyar, se nem magnélküli: egy ősszel is édes szemeket érlelő mediterrán vidékről való. És mellettük ott pihennek a kis zöldikék, a kedvenc őszi gyümölcsöm, a körte (Pyrus). Körte?! Ahogy a tudomány leírja a klasszikus körteformát: hosszúkás alapi rész, gömbölyded vég. Na, de mégis milyen, melyik? Az utóbbi években egyre többel ismerkedtem meg, név szerint is tudok emlékezni az ízekre, az édes lére, a sűrű húsra vagy a meglepő savasságra. Új kedvencem a Limonera: hol kicsi, sárga és édes, hol zöld és kemény, mint ezek itt. Szépek így együtt a pirosas almával, de megmaradnak dísznek (amíg kompót nem lesz belőlük).
Na, de a nevek! Régen ismertem Vilmost, Kálmánt és a Császárt. Ma itt van már Xénia, Lucas, és bár az olasz Santa Mariával még nem találkoztam, de megjött Abate Fetel (Fétel apát, de csak Abate olvasható a ládán), a holland Conference, a német Bosc kobak és Clapps Liebling (a magyar nevük csak egy szó: Kobak, Klaps). Ki ne maradjon Ilonka, Kornélia… Olvasom, hogy a termelők Ausztrália-szerte elkezdték ültetni az első QTee körtefákat, ez egy új aromás vörös körte. Európa-szerte vannak már piros körték, néha nálunk is felbukkannak: Rosemarie, Flamingo, Cheeky, vagy a Celina. Sőt, Carmen. Ezek közül melyiket kóstoltam, nem tudom név szerint: csak szép volt… A többi csalódás. Hát, minden együtt nem lehet.
Reménytelennek tűnik mindegyik nevet ismerni, mert állítólag ma már több mint négyezer különféle körtefajról tudunk. Amúgy a Lehel piacon nagyon egyszerű ez, mert többnyire csak ezt írják: Édes… Kivéve nyár végén, egyetlen kis szerény pultnál, ahol kézzel írt táblán tudatják, hogy aratási körtét lehet kapni. A másik kivétel az ilyenkor sorba kirakott hatalmas, nem szabályos, mondanám csúnya, göcsörtös téli körte, amiről szívesen elmondják az árusok, hogy finom lesz, csak ki kell várni. Kevesen hiszik a látvány alapján, pedig igaz.
Közben november lett, és az őszi csendéletem is megváltozott a szobában. Elfogyott a szőlő, viszont lett hurma, zöld alma, és dísznek sárga gerbera. A gesztenye minden évben a gyerekkori szokásból megmaradt boldog dörzsölgetés a zsebemben, mert a kerekded forma és a simaság jó társaság. A babona szerint jót tesz az ízületi bántalmak ellen, de az igazság az, hogy nem árad a kemény héjon keresztül a bőrünkön át semmi: maga a folyamatos mozgás tesz jót az ujjaknak. A kis biloba levelek pedig már felnőttkori élményeket erősítenek: egykor egy velencei séta közben fedeztem fel ezt az öröklét ígéretével biztató fát, és tökéletes szépségű, bársonyos érintésű leveleit – a páfrányt, ami túlél minden kataklizmát, amit az emberiség magára mér.
A díszkáposzta (Brassica) viccesen borzas, világos feje tartósan emlékeztet a napsütötte szobában a kinti hűvösre, a csalóka napfényre és a közeledő hidegre, amikor a hatalmas lédús, édes vajkörte is megérkezik majd, és a szekrény tetején várja, hogy beteljesítse küldetését: boldoggá tegye azokat, akik kapnak belőle.
Fotók: Ránki Júlia | Körtekörkép a Kedvenc Kertcentrum oldalán.
