Börzsönyi Erika: Anyám, a püspökfalat és a banán

Régi vasárnapi ebédek emlékét idézi fel bennem a fejem felett ütemesen húst klopfoló kéz. Vasárnap délelőtt van, nyitott ablaknál ülök, amin bekúszik a vasárnapi ebédek illata. Tizenegy emeleten főznek húslevest. Legalább emeletenként egyet. Ez persze megnyitja bennem a múlt kapuját, emlékezem.

Valamikor régen Anyám hét emberre főzött. Vasárnapra egy csirkét vettek, abból lett a leves meg a főétel, rántott vagy paprikás csirke. Mesteri módon osztotta el az én Anyukám, hogy mindenkinek jusson belőle. Külön mutatvány volt úgy megfőzni, hogy a templomból hazatérő család asztalhoz ülhessen délben. Ezért ő a reggeli kismisére ment, mi többiek meg a nagymisére. Mire hazaértünk, mindennel elkészült, az asztalon gőzölgött a húsleves. Az a felejthetetlen illat várt minket.

Anyám leginkább a levesben főtt csirke hátát, vagy a püspökfalatját szerette, amin alig volt hús, csak csont és bőr. A jobb falatokat nekünk, a három kislánynak, és a férfiaknak, Nagyapámnak, Apámnak adta. Minket illetett a rántott csirkemell, meg a combja is.

Sora volt annak is: először Nagyapó, az apja kapott, aztán Apám, és a végén a gyerekek. Míg Nagymama élt, ő főzött, a halála után örökölte meg Anyám a konyhát és a főzést. Egészen addig csak a keze alá dolgozott, így tanult meg mindent. Otthon gyúrta a tésztát, a levesbe valót hajszálvékonyra vágta. El sem tudta volna képzelni, hogy boltban vegyük.

Kérdezhetné a kedves olvasó, hogy kerül ebbe a történetbe a banán?

A nyolcvanas években sehol nem lehetett banánt kapni, vagy legfeljebb csak nagyon ritkán. Sokszor úgy álltam sorba érte, hogy nem tudhattam, mire sorra kerülök, marad-e még belőle. Gyakran előfordult, hogy elfogyott.

Kicsi volt a fiam, szerette a banánt, örömet akartam szerezni neki, hát beálltam a hosszú sorba sokszor.

Amikor megvettem azt a bizonyos három darabot, mindenkinek egyet, útban hazafelé eldöntöttem, hogy én nem is szeretem a banánt! És akkor kettő jut a gyereknek.

Anyám húslevese, meg a benne főtt püspökfalatja az én banánomban öltött testet. Akkor értettem meg, hogy Anyám éppen úgy szerette a csirke jobb falatjait, mint én a banánt.

A házban véget ért a klopfolás, már olajban sercegtek a rántott húsok, amikor a történetemnek a végére értem. Felálltam és sütöttem magamnak paprikás tojást ebédre. Egyszer talán majd erről is mesélek.

Illusztráció: Freepik Picaso AI / Kantin.