Petrőczi Éva: Rekviem, mátrai vackorral
Kormos Istvánnak
Szúrós István-napi hőség,
vadalma, vagyis vackor
illata árad,
mindörökre tiéd
ez a magad-adta mesés
medve-keresztnév;
se gyertya, se mécs
érted ne lobogjon
búcsús névnapodon –
tiszteletedre vadalmák
gördüljenek egyre szét a hegyen,
gyümölcsízű vadóc
suhanca a versnek.
Mátraháza, 2003. augusztus 20.
Illusztráció: Mátraháza, 1956 (Fotó: Fortepan / Ábrahám Katalin és László).
Petrőczi Éva Fb-kommentje a közlés után:
Egy front előtti, nyűgös reggelen régi barátom és legkedvesebb önkéntes írói munkahelyeim egyikének vezetője, Zsubori Ervin ezzel a régi versemmel, s egy hozzá nagyon illő képpel fogadott. Ez maga volt a vigasz és a biztatás, a baráti, netán segítő írótársakban egyre fogyatkozó mában. 19. születésnapom táján e rég elment, nagyon kedves „irodalmi barátok” egyike, Benyhe János mutatott be Kormos Pistának az Európa Könyvkiadóban, így: „Itt van egy kislány, aki még Vackor-olvasó is volt valaha.” Ez a kislány azután 1976-ban, már kétgyerekes anyaként, egy pécsi pincelakásból küldte el Vackor (s még mennyi varázslat) megálmodójának első verseskötete anyagát, a Móra Kiadóba. Válaszul, nem is sokára, egy szerződés érkezett, de a Szépirodalmi Kiadótól, azzal, hogy Kormos Pista átküldte nekik ezeket az írásaimat, amelyek – szerinte – az ottani bemutatkozó lírai gyűjtemények közé illenek, s hamarosan királyi előleg, 6000 Ft is megjött. Fájdalmas öröm, hogy sok évvel később, s jóval Pista halála után egy rövid időre két „mórás” munkakörének, az elsőkötetes költők könyveinek és az általa szerkesztett világirodalmi verseskötet-sorozatnak is gazdája lehettem, meg – ráadásként – az idegen nyelvű gyermek és ifjúsági irodalomnak. Halála óta nagyon sokat írtam róla, versben és prózában, s míg élek, hálás leszek neki. S most egyik Kormos-emlékversem égből pottyant közlésének!