Börzsönyi Erika: Eperke, akinek volt sütnivalója

Kétezerhat szeptember végén történt, még szép, nyárias volt az idő, de reggelenként már érezni lehetett, hogy közeledik az ősz.

Róza és barátai a régi, békebeli Index fórumán tartották a kapcsolatot egymással. Különféle topikokban folyt a csevegés, és mivel nem a saját nevüket használták, hanem beceneveken kommunikáltak egymással, mindenki felszabadultabb, nyíltabb volt. Gyakoriak voltak a heves viták, amelyeket a moderátorok próbáltak több-kevesebb sikerrel kordában tartani.

Egy alkalommal szóba került, milyen finom volt a régi időkben az a nagy kerek, szürke sütni való tök, amit többnyire szeletekre vágva árultak a piacokon. Vajon hova tűnhetett? – kérdezték többen. Eperke felajánlotta, hogy aki nagyon vágyik rá, annak ő szívesen hoz egyet. Van egy kis tanyája Budakeszi határában, ami inkább csak zárt kert, de ott ő ültetett sok mindent. Ilyen tököt is! Meg állatai is vannak, többek között két kecske.

Róza jelentkezett, és megbeszélték, hogy a Moszkva téren, az óra alatt találkoznak másnap délután kettőkor. Legalább személyesen is megismerik egymást, és Eperke hoz neki egy szép nagy tököt.

Miről fogjuk megismerni egymást? – kérdezte Róza. Mire két nevetős szmájli között jött a válasz Eperkétől: Te megismersz engem a tökömről! Mert nekem van sütnivalóm!

Valóban, másnap a térre először érkező Róza a hamarosan a végállomásra begördülő buszról leszálló utasok között megpillantott egy apró termetű, mosolygó szőke nőt, hóna alatt egy nagy sütőtökkel. Eperke saját termése óriási volt. Bemutatkoztak egymásnak, és Márti szép kék szemei hatalmasra nyíltak, amikor meghallotta Róza vezetéknevét.

Várj csak, ez a név nagyon ismerős nekem! Nincsenek neked véletlenül ikernővéreid? – kérdezte. Most Rózán volt a csodálkozás sora. Egymás szavába vágva pillanatok alatt kiderítették, hogy mi a helyzet. Mindketten ugyanabból a faluból származnak, és mielőtt az Indexen a sors összehozta volna őket, már ismerték egymást. Gyermekkorukból. Eperke nyolc évvel idősebb Rózánál, akinek valóban vannak ikernővérei. Akkor a faluban nem is volt más ikerpár, azért is lehettek ők emlékezetesek. Ugyanabba az iskolába jártak, bár mire 1960-ban Róza első osztályos lett, Márti épp elballagott. Nagyon messze laktak egymástól, a falu két legtávolabbi pontján. Mégis, a közös emlékek, barátok, ismerősök, a szülőfalu, és a Márti beszédében még halványan érezhető tájszólás közel hozta őket egymáshoz.

Akkor már majdnem egy éve virtuális ismerősök voltak, de fogalmuk sem volt róla, valójában milyen régi az ismeretségük. Megbeszélték, hogy találkoznak, kölcsönösen meglátogatják egymást. De aztán a sors, az élet, betegségek és más akadályok miatt erre soha nem került sor. Késő ősszel Róza Pécsre utazott a második nagy szívműtétje miatt. Csak december végén került vissza Pestre.

Sokáig leveleztek, felelevenítették a régi emlékeket, fotókat küldtek egymásnak. Márti elküldte Rózának az édesapja emlékiratait, aki orosz hadifogságban volt, és onnan nagyon betegen tért haza. Édesanyja semmit sem tudott róla, de hűségesen várt rá, és hazatérése után kilenc hónapra született meg a legkisebb gyerek a családban, Márti.

Tíz évvel a Moszkva téri találkozásuk után Róza üzenetet kapott egy közös ismerősüktől: Márti infarktust kapott, és meghalt. 70 éves volt, még fiatal a halálhoz, tele tervekkel, álmokkal, elképzelésekkel.

Ha nagy szürke sütni való tököt lát Róza, azóta is eszébe jut róla Eperke, azaz Márti, a Moszkva téri találkozás, és a meglepetésük, ahogy a virtualitásból kilépve felismerik egymást.

Annak az Eperkétől kapott töknek az íze felejthetetlen, örökre vele marad már.

A nyitóillusztráción piaci jelenet 1970-ből (Fotó: Fortepan / Urbán Tamás).