Bagó Tünde: A lámpagyújtogató ízei #1 – Schupfnudel
Hétköznapi konstanzi lakosok mindennapjaiba is betekintést enged második regényem, A lámpagyújtogató, amely 2025 májusában jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában. A történet valós eseményeken alapszik, így a történelmi kor, 1945 tele és tavasza megkívánta a valós világ bemutatását is. Első regényem, az Ella háborúja kapcsán is igyekeztem bemutatni, mit főztek, ettek a háború éveiben Németországban vidéken. Akkor a maultasche és a bülle (helyi hagyma) kerültek középpontba.
A lámpagyújtogató című regényemben a városi lámpák és helyi történetek őre, egy nagypapa, unokája és annak barátai segítségével igyekszik megmenteni Konstanz óvárosát a szövetséges bombázásoktól. Ő és családja életébe nyújt betekintést a regény, amelyben a kalandok és – az 1996-ban egy fiatal restaurátor és egy régész nyomozásának izgalmai mellett – az ételek vagy azok elkészítése is szimbolikussá válik.
Háborús időkből származó sváb ételt főz Ulrich, A lámpagyújtogató kamasz főszereplője édesanyjával. A Schupfnudel egyes források szerint a harmincéves háború időszakából származik, amikor a katonák a lisztadagjukat vízzel és tojással összegyúrták, majd golyókat vagy nudlikat formázva vízben kifőzték, néha zsíron kisütötték. Később a délnémet svábok spórolni szerettek volna a drága liszttel, annak egy részét főtt, összetört burgonyával helyettesítették és így gyúrtak belőle nudlit, amit azután szerény feltéttel tálaltak.
A kevésbé spórolósok nemcsak kifőzték a vízben, hanem zsíron szalonnával, káposztával is összesütötték az ujjakra vagy egyesek szerint kisfiú bögyörőjére hasonlító nudlit.
Dél-Németországban ma is sok helyen kapni Schupfnudelt, leginkább a káposztás változat terjedt el. A lámpagyújtogató alábbi részletéből a Schupfnudel elkészítésének pontos módja is kiderül amellett, hogy érzékelteti a fiú dilemmáját a nagyapja által a város megmentésére kidolgozott tervvel kapcsolatban.
– Elmondta neked nagyapa, mire készül? – kérdezte Ulrich.
– Igen, megmenti veletek a várost a bombázástól.
Ulrich becsukta az albumot, beletette a bőröndbe, majd átkarolta az anyja derekát, és fejét a melleihez hajtotta.
– Én veled megyek az óvóhelyre, nem hagylak magadra – szipogta, és egyre szorosabban húzta magához az édesanyját.
– Ezt nagyapád kérte? Mert nem kell velem jönnöd, én megleszek, menj csak te is a többiekkel!
– Nem akarok.
Az anyja kissé eltolta magától Ulrichot, puha ujjaival felemelte a fiú fejét, de az nem nézett rá.
– Összevesztetek?
Ulrich sokáig nem válaszolt, majd rápillantott a bőröndben heverő, ezüstpapír borítású könyvre, és közölte:
– Emlékszel, amikor kíváncsiságból lefejtettem a könyvedről a papírt, azt mondtad, ne mondjam el senkinek, hogy ki írta, mert mostanában sokan nem szeretik ezt a férfit. Azt hiszem, vannak páran, akik engem sem szeretnek, köztük nagyapa sem.
– Ezt nem hiszem. Legfeljebb nem értetek egyet, de a szeretetnek ehhez semmi köze. Felmostam ma Schäfer asszony helyett a szomszédban, és kaptam egy tojást. Káposztás Schupfnudelt készítek. Segíts nekem, és közben átgondolod, mi lenne a legjobb.
Ulrich egyenként megtisztogatta az asztalra készített krumplikat, mielőtt belerakta a fazékba. A fából készült kefe szőre jócskán elkopott, de ez is hiánycikknek számított. Sok mindent kellett nélkülözniük. Még az iskolát is. A matekórák hiányoztak a legjobban. A szinusztételnél akadtak el, amikor a tanár urat behívták katonának. Idős volt, legalábbis ők, a diákok annak gondolták. Úgy látszik, a katonasághoz nem volt elég öreg. Vajon az ő apja mennyit öregedett az elmúlt egy évben, amióta nem látták? Ulrich vizet öntött a fazékba a krumplira, feltette a tűzhelyre, majd a mama meggyújtotta a tüzet. Szerencséjük volt ezzel az öreg vaskályhával, a meleg mellett ételt is adott. Ez volt az egyetlen dolog, amit még használhattak a leégett üzletükből. Minden más odaveszett, tönkrement. Percek alatt elégett a faragott pult, amelynek előlapjára anyja Ulrich kedvenc állatait festette díszítésként. Ahogy a polcok, a csillárok is elpusztultak vezetékestől és lámpástól. Apja mindennél jobban sajnálta az elektromos hálózatokról készített jegyzeteit. Egy barna fadobozban tartotta a raktárban. A lángok semmit sem kíméltek. Ezt a kályhát is alig tudták kihúzni a romok alól, mielőtt az épület maradványait elszállították.
– Reszeld le a káposztát! – utasította az anyja, mire a fiú csak bólintott, s már indult is a kamrába, hogy kicipelje a gyalut. Az asztalnak döntötte a méretes tárgyat, és nekiveselkedett a fél fej káposztának. Erősen kell tartani, mondogatta a nagyanyja, különben a kelleténél sósabb káposztánk lesz. Az egész család nevetett ezen, de Ulrich csak akkor értette meg a nevetség tárgyát, amikor egyszer ügyetlen volt, és az ujját is megnyeste a gyalu kése. Ösztönösen a szájába kapta a vérző kezét, és megérezte a vér sós ízét. Emlékek – sóhajtott, és önkéntelenül is kiszaladt a száján:
– Túl sokan vagytok.
Anyja hátranézett a kredenc mellől, ahol éppen a lisztet szitálta egy tálba a nudlihoz.
– Ki segít a nagyapádnak? – kérdezte a fiától.
Ulrich felsorolta a fiatalokat, akik a templomkertben gyülekeztek. Ilse egy-egy név hallatán hümmögött, közben beleütötte a tojást a lisztbe, hozzáadta az időközben megfőtt és megpucolt krumplit, majd kevés vizet öntött rá, és összegyúrta.
A kész tésztából maroknyi darabokat szakított ki, és az asztalra hintett liszten vékony rudakat sodort belőle.
– Formázhatom én a nudlikat? – kérdezte Ulrich. Az anyja bólintott, és a tésztarudakból kihasított kisebb darabokat a fia felé irányította. Ulrich tenyerével ide-oda sodorgatta a tésztát, úgy mozgatta a tenyerét, hogy középen vastagabb, a széleken elvékonyodó nudlit kapjon. Amikor összegyűlt egy nagyobb adag, a tűzhelyhez vitte, és belerakta a felforralt sós vízbe. Az utolsó adagnál egy nudli lepattant a deszkáról, és a földre esett. Ilse felkapta, ráfújt néhányszor, és már majdnem a többi után dobta, amikor Ulrich rászólt.
– Nem akar a többivel tartani, fél a forró víztől.
Az anyja tétovázott a fazék fölött, majd fogta a rakoncátlan nudlit, és a bádogtálban heverő krumplihéjra hajította.
Bagó Tünde: A lámpagyújtogató | 21. Század Kiadó, Budapest, 2025 | 288 oldal, 5990 Ft | Illusztrációk: Pixabay.
