Láng Eszter: A cukortartó

Ez amolyan hétköznapi cukortartó. Nem mintha nem birtokolnék ennél díszesebbet, finomabbat, a dédanyámtól rám maradottat, mégis ezt használom már vagy három évtizede. És ennek is története van, még ha nem is a messzi múltba nyúló, mint ama másiknak.

Volt az én édes társamnak számos jó barátja, közöttük Orosz Mari képzőművész, aki a valamikori hódmezővásárhelyi porcelángyár alkalmazottjaként étkészleteket, mindennapi vagy mívesebb, ünnepibb darabokat tervezett és díszített. Matricacsíkokat is tervezett az étkészletekre, diszkrét, például zöld és arany mintázatokat. Egy ilyen kávéscsészém van is tőle: akkor csempészte a zsebembe, amikor nála jártunk, hadd lássuk, hogyan és hol dolgozik – na, azon is pont egy ilyen szél fut körbe. Mivel nem kávézom, nincs használatban, így a kredenc alsó polcán tartom, többnyire virágmagvakat szoktam benne eltenni egyik évről a másikra, amelyeket aztán valahogy sohasem sikerül elvetni. A csészécske talán csak számomra értékes, mivel az alkotó keze nyomát őrzi.

De nem erről akarok mesélni, hanem a fehér cukortartóról. Nem emlékszem, pedig mesélte, hogy eredendően milyen tárgynak indult. Azt sem tudom már, Marié volt-e az eredeti kezdemény, vagy csak találta a rontott darabot még puha állapotban, a lényeg, hogy ezzel kezdődött a cukortartóm élete. Mari keze alatt formálódott, alakult olyanná, mint amilyen most: finoman hasas, ovális forma, legmagasabb függőleges pontján mindössze hét centiméter, és oldalai nem valami cifra díszítéssel végződnek, hanem az edényke körbefutó oldalfalának hullámosra lemetszett szélét formázzák. Egyszóval dísztelen, kicsit amorf, kicsit bohókás, egyedi használati tárgyról van szó, amelynek két végén, ha éppen nincs kéznél kiskanál, remekül kiadagolható a kristálycukor.

Naponta kézbe veszem, és naponta eszembe jut Orosz Mari. És persze a férjem is, hiszen e kapcsolat, e barátságféle mégiscsak tőle származik. És eszembe jut a gyár is, amely már hosszú idő óta egészen más porcelánedényeket készít, s azok a Mari-féle, finom, visszafogottan elegáns díszítések már régen feledésbe merültek. Azt sajnálom csak, hogy kézjegye nem került rá a cukortartómra, hogy utánam is emlékeztessen készítőjére. Hacsak ez az írás nem megy véletlenül szembe a majdani tulajdonossal.

Fotó: Láng Eszter.