Petrőczi Éva: Kavaró

Régi emlék, egy beregi faluból, Barabásból, sógornőm, dr. Szabó Mária (1951. augusztus 5. – 2024. július 31.) emlékére, akivel, fiatal orvosnői éveiben, az ő ottani kertjükben „kavaróztunk”.

Már nem az éhség
hajtja járomba őket
a rézüst forró
öble körül,

sem a szilva-manna
zamat;
cibere-hullámok hátán,
kavarórúd ütemére

átringatózni az éjt,
miért gyűlnek hát össze,
miért?
Törzs és totem kötelez,

de mégsem
a rítus kedvéért
robotolnak pirkadatig.

Inkább az agora
örök vágya hevít
öreget-fiatalt:
a tyúk-csipdeste

alig-gyöp,
a morc korcs
őrizte udvar
hordószónokait…

És hogy a holtak
élő kezével parolázhat,
aki izmát nem kímélve
beáll, az sem utolsó:

sok száz tenyér
koptatta simára a fát,
és sokak címere-foltja
díszlik az üstön.

Illusztráció: Pixabay.