Kállay Kotász Zoltán: Jelentés, fel

Beszalad a spájzba,
fél szál vörös kolbásszal tér vissza.
– Hol a fehérek, hol a vörösök…
A pultra dobja, fejéhez kap, visszafordul.
– Kivel kell jóban lenni?! – tojások, leteszi.
Asztalon és pulton tenyérnyi szabad hely sincs már.
– Hol ezek jönnek, hol azok – darab paprika az egyik,
paradicsom a másik kezében –,
ha emezekkel voltál jóban, akkor amazok… Ha meg…
Tanácstalanul néz, túlréved a liszten.
– Akit egyszer elvisznek, soha többé… – suttogja,
és lábujjhegyen kioson a spájzba.
– Ha haverkodsz, azt gondolják, csak érdekből. –
A zsemlemorzsának, bizalmasan. – Én megpróbálok
mindenkivel, de hát…
A pirospaprikás zacskó felső, levágott sarka lefittyen,
kibuggyan a tartalma. Vékony vörös csík az asztalon.
– Azt akarják, hogy féljünk – motyogja,
felvesz egy nagy kést, a spájzba surran.
Hallani, nyiszál,
kenyérvéget hoz, üresen majszolja.
– A Horváthné, Lauxék, Meszéna… Mind! – eltorzul az arca.
– Mert azt hiszik, hogy feljelentettem őket! –
eldobja a csücsköt, az utolsó falat morzsája ügyetlenül,
késve hull a szájáról.
– Büntesd meg őket, Uram! Pusztíts!
Keresztet vet, a vonásai kisimulnak.
– Köszönöm… Köszönöm…

Illusztráció: Pixabay | A közölt vers a szerző A konyhában történt mindig minden című kötetéből való | Arnolfini Books, 2025 | 122 oldal, 3900 forint.