Szentmiklósi Tamás: Étvágygerjesztés

Nem igaz, hogy mik kerülnek elő a múlt rejtett zugaiból!

A hatvanas években volt egy srác, afféle tohonya, szétfolyó arcú, akivel időnként beültem valahová sörözni és elfogyasztani (sok-sok kenyérrel) a legolcsóbb ételt, ami szerepelt az étlapon. Nem sokat kellett töprengenem, hogy mit rendeljek magamnak: Újházy tyúkhúslevesre, Jókai bablevesre vagy gulyáslevesre tellett a vékony pénztárcámból. Nem kis bosszúságomra mindegyik alkalommal ugyanaz a jelenet ismétlődött: a pincér kihozta és elém rakta az ételt, a srác sóvár pillantást vetett a tányéromra, aztán így szólt: Majd hagyjál nekem egy kicsit! Az ő társaságában sosem tudtam jóízűen enni, sőt volt, amikor meg sem vártam, hogy elhangozzon a kérés, kiguvadt szemeit látva, alig leplezett undorral, odatoltam elé a tányéromat: Nesze! Én balga, azt hittem, megsértődik majd, de nem! Cseppet sem zavartatta magát, belapátolta a levest, s közben úgy csámcsogott, hogy máig hallani vélem.

Vajon, ha él még egyáltalán, hány kiló lehet most?

Illusztráció: Zsubori Ervin.