Börzsönyi Erika: Krumpliországról, másképpen

Nagyapó, akinek volt szerencséje egy évben születni Ady Endrével, 1877-ben, olyan korszakban élt, amikor két háború is jutott osztályrészéül. Bár bizonyára nem kérte, mégis, szolgált az elsőben, őrmester volt, végigjárta a frontokat. Szerencsésen túlélte, hazatért, családja volt, gyerekei, munkája. Elszármazott a szülőfaluból, Budapesten dolgozott évekig.

Aztán, amikor a második nagy háború elérte a kicsi országot, már elég öreg volt ahhoz, hogy ne kelljen bevonulnia. Így aztán bőséges tapasztalatokkal rendelkezett a van és a nincs kérdésében, úgy is, mint pénz, ennivaló, békesség és más nélkülözhetetlen dolgok.

Azt mondogatta sokszor, hogy ha van otthon kenyér, hagyma, szalonna meg krumpli, akkor nincs éhezés. Azt, hogy ez a gondolat valami egyetemes korosztályos bölcsesség, akkor értettem meg, amikor évtizedekkel később néhai apósomat megismertem. Ő Békés megyéből származott, és évtizedekkel fiatalabb volt Nagyapónál, mégis ez az intelem volt az egyik vezérelve.

Én magam aztán a huszadik század nyolcvanas éveiben fiatalasszonyként igyekeztem ennek megfelelni, és vigyáztam, hogy a kamrában egyik se fogyjon ki. Mert már tudtam, hogy bár évtizedek, évszázadok telnek, múlnak, a népi bölcsességek és tapasztalások nem változnak. Legalábbis a mi köreinkben semmiképpen. Ha akadt a kamra polcain lekvár, amit a kertben termő gyümölcsökből főztem, alma, meg némi szárított gomba, amit a közeli erdőben szedtünk, már biztosak lehettünk benne, hogy áttelelünk.

De igazából a krumpliról akartam írni. Mert az a szegények létezésének egyik alapvető élelmiszere. A szalonnának, tepertőnek, disznósajtnak, ami régen olcsó volt, ma csillagászati ára van. De a krumpli állandó és örök.

Valamikor régen, amikor még családi házunk, és kertünk volt, mindig ültettünk krumplit is. Amikor felszedtük, még a mogyorónyi aprók sem maradtak a földben, annak is volt rendeltetése, semmi sem veszett kárba.

Felnőtt létezésem nagy részében panellakásokban éltem, és élek ma is. Itt nincs hűvös kamra, nyáron izzanak a falak. Kicsírázik a krumpli és a hagyma, megrothad az alma, penészes lesz a kenyér. Mégis, mindig van itthon annyi, amennyi a túléléshez kell, ha fogyóban valamelyik, már nyugtalan vagyok.

Néhány éve felfedeztem magamnak egy csodás kis zöldséges standot a közelben, amit kedves fiatal pár tart fenn. Gabi és Andi. Olyan békebeliek, akik kedvesen mosolyognak a vevőre, türelmesek még a nyitvatartás sokadik órájában is. Ha tehetem, mindig náluk vásárolok, mert az áru náluk garantáltan friss és az ára is kedvező. Többet ér nekem, mint egy bankbetét.

A krumpli étek, ezerféleképpen elkészítve. De nemcsak az, hanem orvosság is, hasmenés esetén, sóba-vízbe megfőzve.

Ezt a generációkon át öröklődő tudást kaptam útravalónak eleinktől, és ezt adom én is tovább a fiamnak. Fiam, ha van otthon krumpli, hagyma, meg kenyér, már nincs éhezés. A szalonna nála már szóba sem jöhet, mert évek óta vegán étrendet követ.

Illusztráció: Krumpliszedés, 1976 (Fotó: Fortepan / Rádió és Televízió Újság / Laczó József).