UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
A mosolyod már a füledig ért, az övé is, a válla rezzent, innen tudtad, hogy szeretne megölelni, máris vetetted magad a karjaiba. Hat éve volt magasabb nálad. – Teát főzök. Kérsz? – kérdezted. – Aha, milyet? – Diós trüffel. – Bólintott, ez a második kedvence.
Nem árulok zsákbamacskát, a Fekete Jenő–Horváth Misi duó miatt látogattunk el a Bem rakparton lévő Revolutio 56 Gasztrokocsmába.
Apám rendelt, a pincér megterített, s az asztal közepére helyezett egy kenyereskosarat. Balga tett volt, legalábbis szerintem.
Ha valaki nem tudná, a szalonnázásban az a jó, hogy az ember levág egy karéj kenyeret, feldarabol hozzá egy szép fej veres- vagy lila hagymát, szeletel egy kiadós adag szalonnát.
Piros, sárga, zöld.
Az Orbán téren néhány év múlva nyílt egy ÁFÉSZ is. / – Kérek egy rúddal – szólt a férfi a hentespultnál. / Életemben akkor láttam először, / hogy valaki egy egészet kér…
…és véletlenül felfedezzük milyen lehet a / horvát vacsora, reggeli, ebéd.
Ottó elvitt minket az olasz gasztronómia titkos helyeire, ahová csak az jutott el, aki be tudott jelentkezni. Persze, ha ismerte a hegyi vendéglős telefonszámát.
Egy korty forró kávé.
Amikor késő délután még mindig süt a nap.
Sok éve már annak, hogy volt egy szerelmem. Bejárta az egész világot, mégis, avokádókrémet nálam evett először.
A vonat mindjárt bent van, jegyem nincs. Rohanok a pénztárhoz. Megkocogtatom az ablakot. Lassan nyílik, olyan lassan, hogy elönt a méreg.
Mintha ottfelejtettek volna minket az iskolapadokban, ugyanúgy heccelődünk és hahotázunk. Anekdotázunk a régmúlt emlékeken.