Gergely Tamás: Lazackúra
A két vacsora elmarad. De mit kezdjünk a megvásárolt lazaccal?
A kisadagban ugyanaz van, mint a nagyadagban, csak hamarabb véget ér – 300 szónál hamarabb
A két vacsora elmarad. De mit kezdjünk a megvásárolt lazaccal?
Direkt olyat kerestem, ami egy adagot is le tud főzni, hogy ne kelljen olyan sok kávéval megtömni minden alkalommal.
Június elején kezdi hozni a gyümölcsét: sárga, narancsszínű, piros, bordó, mindenféle akad közöttük, csak két pontosan egyforma árnyalatú nem.
Tudd meg most, végre, / jó Mihályom, / túl életünkön, / s rég túl a halálon, / hogy A boldogság / estje nékem / korántsem volt színig gyönyör.
A tágas, szellős, az épület emeletén lévő étteremben csillogó szemű, mosolygós pincér egymás után több tálcán a mezze kompozíciónak nevezett előételsort kis sötétlila tálkákban hordja az asztalunkra.
Kapcsoljuk be a rádiót! / „Oh, kisleány, te nem vagy kisleány, / te jól tudod, hogy mit miért teszel, velem, igen…” / – Kapcsoljuk ki… – odanyom a Szokolra. / A konyha felé fordul. – Drágám, szomjazunk, / hozz be két Bambit! Behűtve!
A regény egy határ menti kisvárosban játszódik, ahol én magam is élek, így jól ismerem a környék bülletermesztő gazdáit, a legjobb maultaschent és spätzlét készítő éttermet, valamint a péket, aki ropogós brezelt süt.
Akkóban a piac tőszomszédságában álló muszlim mecsethez mentünkben, egy kőépület aljában láttuk meg a gránátalmát préselő bácsit.
Az a gombaleves, amit Koreában fogyasztunk, főétel. Sűrű, kiadós. Kerek szemű koreai rizzsel esszük, és természetesen kimcsivel.
Ki tudja már, hanyadszor, megismételte: – Atombiztos! / A kelkáposzta-főzelék, készültségi állapotát jelezve, pöffent egyet. / – Föld alá bújni…? Ostobaság! – / és megpörgette mutatóujján a kulcscsomót.
A minap kis ajándékot kaptam, benne egy celofán zacskóban liofilizált (fagyasztva szárított) piros bogyókkal…
Izraeli kalandozásaink első állomása azért, hogy az unokák pancsolhassanak néhány napot a Földközi-tengerben, Akko városa volt.