UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
A felszolgált ízemlékek mennyiségi szemléletben szortírozva
Úgy röppent el / az életemből / az első tizenkilenc / otthoni, pécsi év, / hogy egyszer se / láttam nyílni-csukódni / a Nádor Szálló éttermének // mesébe illő, vaskeretes / üveggömbhéj-kupoláját.
Kiflikör-kép, paradicsommal.
– Gyere, muki, segíts! / Megindulok az előszobán át a konyhába. / – Kiválogatod a kavicsokat? / Elém borít a kerek fémtálcára félkilónyi szárazbabot.
Virslipáros.
Nem mondható, hogy meg sem kínálta.
Városok, arcok. / De semmi nem marad / úgy meg, kövületként, / bennem, mint / két szürke-piros / bonyhádi lábas / a bridgeporti bolhapiac / vackai közt.
A hús- és krumplidarabkák ízét a kápiapaprika-krémbe mártogatva olyan kellemesen fűszerezi meg, hogy semmilyen itallal nem kívánom leöblíteni.
Installált tízórai, kissé viharvert tányéron feltálalva.
Több évtizede már, de még ma is úgy idézik fel a nővérek azt a régi nyarat, mikor Sándor brassóit főzött a vendégeknek.
Bébispenót / és reszelt sárgarépa / együtt küzdenek, / hogy tavasz legyen.
Volt is, lesz is…
Folyton versengtünk. A görögdinnyét illetően például abban, hogy ki tudja szebben megfaragni.