Horváth Ira: Karácsonyi asztal
Kilenc szál bejgli készült az idén, a várható igényekhez illeszkedő eloszlásban: két diós, három mákos […]
A felszolgált ízemlékek mennyiségi szemléletben szortírozva
Kilenc szál bejgli készült az idén, a várható igényekhez illeszkedő eloszlásban: két diós, három mákos […]
Az eső hirtelen újra rákezd, be kéne menekülni valahová. Ott egy kávézó, az talán jó lesz; átugrunk egy tócsán és már bent is vagyunk.
Az asztalon már ott gőzölgött a mák, leöntve tejjel, belőle kikukucskált a reszelt citromhéj, s egy kis ribizlilekvár. Mindig tett bele lekvárt, ezt a szokását én is átvettem.
Három a lekvár.
Ebéd után még egy utolsó mártózás, / aztán szedelőzködés, vissza az üdülőbe. / Végig a plázson, libasorban, ügyelve, / hogy ne tiporjunk senkinek a plédjére, rüsztjére, keresztrejtvényére.
Bő tíz éve az egyik szomszédom áthívott magához egy teára, és legnagyobb meglepetésemre csoda szép porceláncsészéből kínálta nekem a frissítőt. Én megrettentem, ő csak legyintett…
Vettem ugyan, méghozzá ünnepi mintásakat, az idei karácsonyra is, de nem dobtam ki a régiek közül azt a két fő-fő kedvencet sem – igen, igen, egy pöttyöset és egy katicásat –, amelyek még gyógyítható állapotban voltak, sok-sok, meglehetősen viharos szolgálati évük ellenére.
Milyen ügyetlen ez a nagyi! Megint túltöltötte a csészét! De hogy minden egyes alkalommal?
Erős kombó.
Rendes házban legalább egy héten egyszer esznek húslevest, mondta apám tállyai nagynénje, aki olyan szegény volt, mint a templom egere, de tényleg minden héten leölt egy tyúkot, vagy kacsát a hátsó udvarból.
Vegyes vitamin.
Szerencsére az amszterdami szülők ragaszkodtak hozzá, hogy a gyerekeik szirupos ostyát meg fűszeres kekszet ajándékozzanak mikulásra, és legutóbb a népharag elsodorta azoknak a túlbuzgó polgármestereknek a kísérletét, akik be akarták tiltani a spekulatiusfigurákat.