UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Magyarországi abroszok emlékezete
Tisztességes, realitásokon alapuló könyv született. Alig bukkan fel benne nagyon drága vagy nehezen elérhető alapanyag, viszont igazán sok olyan recept van benne, amit az ember némi jégszekrény- és spájzleltározás után gyorsan-könnyen összedobhat.
Annak idején a csokievésben az is nagyszerű volt, hogy a végén megmaradt az ezüstpapír, más néven sztaniol. Mindenki kisimította, és óvatosan eltette egy könyv lapjai közé, vagy egy dossziéba.
Szalontüdő, vagy pejsli, esetleg pájsli, annak függvényében, hogy a még monarchiás idők kultúrájából táplálkozó dédszülők hogyan ejtették a szalontüdőt németül.
Enyhe függőség alakult ki bennem: sült, főtt, párolt zöldség nálam nem ússza meg, ha marad belőle, abból krém lesz. A kötőanyag és a fűszerek változnak persze.
Glutén- és tejmentes, csökkentett cukortartalmú, pikáns afrodiziákum, természetazonos E-60 felhasználásával.
Gömbök és ívek.
Kerek formában készítem, hogy ugyanilyen kerek legyen az új év, és sok mézet teszek bele, hogy édes is legyen.
Amíg élek, nem felejtem el 1980 júliusának huszadik napját, amikor negyedik szülöttemet hoztuk haza a hatvani kórházból, aszódi otthonunkba, a Falujárók útjára.
Az általános iskolai napköziben legtöbbször egy nagy tálca lekváros kenyér volt uzsonnára, inni nem kaptunk.
Szerencséje van mindazoknak, akik Kisfaludy Sándor, alias „Himfy” egykori sümegi otthonába, napjainkban emlékházába látogatnak, hiszen a költő és felesége-múzsája, Szegedy Róza életéről valló, mesélő tárgyak mellett hónapról hónapra egy szép ráadás is várja itt a betérőket.
Az itt mellékelt képen sokunk közös gyermekkori élménye jelenik meg: egy faragott oszlopokkal-tornyocskákkal és márványlappal ékes, tizenkilencedik század végi ebédlőszekrény, vagy ahogyan a hangulatos grafika készítőjével közös, kétnyelvű szülővárosunkban, Pécsett-Fünfkirchenben becézték: „kredenc”.
Tizenöt munkanapról beszélünk, változó létszám mellett.