Lackfi János: Micsoda sületlenség!
Pointilista birkáim hőkezelésre várva.
Magyarországi abroszok emlékezete
Pointilista birkáim hőkezelésre várva.
Kilenc szál bejgli készült az idén, a várható igényekhez illeszkedő eloszlásban: két diós, három mákos […]
Az asztalon már ott gőzölgött a mák, leöntve tejjel, belőle kikukucskált a reszelt citromhéj, s egy kis ribizlilekvár. Mindig tett bele lekvárt, ezt a szokását én is átvettem.
Bő tíz éve az egyik szomszédom áthívott magához egy teára, és legnagyobb meglepetésemre csoda szép porceláncsészéből kínálta nekem a frissítőt. Én megrettentem, ő csak legyintett…
Vettem ugyan, méghozzá ünnepi mintásakat, az idei karácsonyra is, de nem dobtam ki a régiek közül azt a két fő-fő kedvencet sem – igen, igen, egy pöttyöset és egy katicásat –, amelyek még gyógyítható állapotban voltak, sok-sok, meglehetősen viharos szolgálati évük ellenére.
Milyen ügyetlen ez a nagyi! Megint túltöltötte a csészét! De hogy minden egyes alkalommal?
Rendes házban legalább egy héten egyszer esznek húslevest, mondta apám tállyai nagynénje, aki olyan szegény volt, mint a templom egere, de tényleg minden héten leölt egy tyúkot, vagy kacsát a hátsó udvarból.
A pácolt hermelint a november végi időszakban a legjobb elkészíteni.
Jól indul!
Reménytelennek tűnik mindegyik nevet ismerni, mert állítólag ma már több mint négyezer különféle körtefajról tudunk. Amúgy a Lehel piacon nagyon egyszerű ez, mert többnyire csak ezt írják: Édes…
Minden mozzanata szép kihívás…
Apám hétvégén meglátogat, és elvisz a vasútállomáson túli cukrászdába.