UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Magyarországi abroszok emlékezete
Erdő-mezőjáró, madár- és gombarajongó szomszédom addig rágta a fülem, hogy egyszerűen muszáj cseh kucsmagombát vennem, mert most van a szezonja, hogy beadtam a derekam, szereztem fél kilót a kiázott ujjpercek bőrét idéző, nem kimondottan attraktív kalaposból.
Zamárdiban, a nyári szakszervezeti kéthetes üdülésünk utolsó napján történt…
Aznap reggel a kórház melletti cukrászdában / minyonokat vettem, biztos, ami biztos, / majd hazaérve a Nefelejcs utcába a konyha kövén / kalapáccsal fejbeveregettem a diókat…
Amikor Fruzsi látta, hogy tetszik a kék tál, amit ő valahol egy használtcikk-kereskedésben böngészett potom áron, egyből nekem ajándékozta, legyen a tiéd, vidd haza, mondta. Így lett az én tulajdonom.
Lila és fekete.
Az őszi ciprusi utazásunkat megelőző esten az 1913-ban alapított Kiskakukk étterembe ültünk be a lányommal […]
Elkészültek az idei mézeskalácsaink. Ilyenkor karácsony előtt minden évben jókora adagot sütünk, nagymamám különleges receptje alapján.
Fogd a csatos üveget és a slaugot, Gabec, és menj le a pincébe bort fejteni, vezényli nagymama.
A szőlőszemeket nem vágjuk, mégis jól megférnek a francia, kék porcelánon a szép ívű késsel. Szóval, megférnek.
A Tibetből áttelepült szakács elbeszélése szerint hazájában szárított jakhúsból készítik az ételeket. Nálunk ezt az alapanyagot nem tudja beszerezni, ezért sovány szürkemarha-húsból készülnek a fogások.
Szabó Magdát sokan szeretjük, és sokféle okból, ám alapvetően nem a szakácsművészetéért.
Birssel körítve.