Egy dán mondás szerint, ahol van akarat, ott van út is, és a mi akaratunk azokban a finom ételekben öltött formát, amelyeket kihoztak szépen sorban.
Category: Madárlátta
Útról való, máshol megélt ízszilánkok
Gergely Tamás: Vive la France!
Nem tudom, ma hogy van, de a hatvanas-hetvenes években a fodros kel nem volt ismerős se a brassói, se a kolozsvári piacon.
Pető Tünde: Azori kalandozások #1 – Lisszaboni ráhangolódás
Útban az Azori-szigetek felé, szerencsésen megérkeztünk Portugáliába, de az Atlanti-óceán felett dúló vihar miatt a gépünk nem szállt fel Lisszabonból. Ígyökélt barátnőmmel Belémbe, Lisszabon egyik nevezetes negyedébe. Elsősorban a Szent Jeromos kolostort szerettük volna látni, de nagy várakozással tekintettünk az ebéd elébe is.
Bibók Bea – Tenczer Tamás: Hídugrás helyett Mostarban – japrak és csevapcsicsa
Bosnyák menyecske invitál véget nem érően, mesébe illő kedvességgel és pompával. Rábökünk az „ezeregyéjszaka” szórólapjára, két bosnyák márka egy euró, fém tálak, meg szőlőlevelek, nem szerelmes (bár, ha akarom, igen), hanem töltött (japrak), csevapcsicsa és bosnyák kenyér.
Mártonffy Zsuzsa: A város első üdvözlete
Saarbrückenben 2018 novemberében jártam először, azzal a céllal, hogy eldöntsük, akarunk-e itt élni. A Fellini olasz étterembe estünk be, tele bizonytalansággal. Ez a város a mi helyünk?
Gergely Tamás: Karórépa krémleves, ha mondom!
Az úgy volt, hogy ki akartam küszöbölni a naponta többszöri gyümölcsöt, és kitaláltam, hogy arra a kis kalóriájú, és túl sok gyümölcscukrot nem tartalmazó karórépa lesz alkalmas, itt árulják nekem a házhoz közeli élelmiszerboltban.
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #28 – Borbeszerzés Párizsban
Két, nagyon fontos dologról nagyon-nagyon komolyan tárgyaló embert láttunk. A kereskedő időnként intett valakinek, aki hozott egy üveg bort, azt mind a ketten figyelmesen megvizsgálták, valami döntésre jutottak, aztán vélhetően tovább léptek. Jöhetett a következő üveg.
Mártonffy Zsuzsa: Első brunch
Hívjanak már meg egy szülinapra! – sóhajtottam fel pár napja. Bár már közel három éve élünk Saarbrückenben, a beilleszkedés lényegesen lassabban megy a vártnál.
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #27 – A párizsi osztrigavacsora meséje
A Bofinger étteremben Sz. úr vendégei voltunk, méghozzá, mint előre bejelentette, osztrigára – így, lehet mondani, erős felütéssel kezdtem az ismerkedést a francia gasztronómiával.
Jászberényi Attila: Szkipperek vecsernyéje
A peka nevű dalmaticumot étlapon szinte lehetetlen megtalálni, lévén legalább három óra az elkészítése, és legalább 4–6 ember (tehát egy tipikus fedélzeti létszám) kell az elfogyasztásához.
Gergely Tamás: Labneh, utazom
Valamivel több mint harminc évre rá láttam már Londont, bejártam Párizst, de Bulgáriához csak közvetve jutottam el: a stockholmi boltokban lehet vásárolni többek közt bolgár labneh-t (lábnét).
Kállay József: Vonattal hazafelé –1918-as részlet a Háborús naplóból
A napraforgó vagy tányérrózsa magja nemzeti eledele az orosznak, akár szegény, akár gazdag, még a legnagyobb úr is eszi, pláne ha ünnepel vagy utazik, és ráér. Utazáskor ez az első teendője, mert úton, útfélen árulják, hogy vesz egy marékkal, zsebreteszi, és már szemezi is.