Iván Gizella: A húsvéti kecske
Az ebéd csorba levessel kezdődött, csak utána jött a csoda. Egy hatalmas tálon ott nyújtózott előttünk csodálatunk tárgya, a kecskegida.
Innen is egy kicsi, onnan is egy kicsi
Az ebéd csorba levessel kezdődött, csak utána jött a csoda. Egy hatalmas tálon ott nyújtózott előttünk csodálatunk tárgya, a kecskegida.
Egyszer volt, hol nem volt, hajdanán, Rómába mentünk szilveszterezni. Ó, álmaim városa.
A puliszka nekem is eszembe jutott a héten, mégis Király Farkas földim inspirációja kellett ahhoz, hogy a mai ebédem pont ez legyen…
A narancs ritka csemege volt, s mindig a karácsonyhoz kötődött, mert főleg olyankor lehetett a nagyobb boltokban déli gyümölcsöt kapni, még Csíkszeredában is.
Ha valakire egy étellel emlékezünk, egészen biztos, hogy az a személy bizalmi emberünk volt: együtt enni intim cselekedet, általában jobban megválogatjuk, kivel ülünk le egy ebédre, minthogy kivel ülünk le egy kávéra.
Negyedszázada Oxfordban vásárolt mikiegeres kötényem méltó utódját hosszú éveken keresztül hiába kerestem. S erre, mit tesz Isten, megint csak Albionból érkezett az „őrségváltás”…
Novemberi prágai kirándulásomon meglátogattam egy ott élő mesekönyvszerző barátomat. Ajándékot is vittem neki.
Először a szerelmi láznak tudtam be, mikor egy teljesen jelentéktelen külsejű édes kenyérféleségbe beleharapva azt éreztem, hogy „ó édes istenem, ez egy mennyei manna”…
Szatmári vasútállomás. Még fél óra az indulásig. Jó, akkor iszom egy kávét.
Egy szép nap előfőzött, konyhakész, kedvesen pöndörödő kisebb karocskákat találtam a boltban – uzsgyi neki, szaladtam velük haza.
Villan a gyufa lángja, s innen-onnan villannak a vörösboros emlékek is. Az egyik Argentínából, Buenos Aires egyik nagyszerű étterméből, ahol a Teatro Colónban abszolvált előadás után ülünk.
Gyönyörű, egészséges és finom. Kevés étel tudja ezt a hármat egyszerre. Na de mi köze van a buddha-tálnak Buddhához…?