Jolie Dober-Vanya: Advent Sacramentóban
Az eső hirtelen újra rákezd, be kéne menekülni valahová. Ott egy kávézó, az talán jó lesz; átugrunk egy tócsán és már bent is vagyunk.
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Az eső hirtelen újra rákezd, be kéne menekülni valahová. Ott egy kávézó, az talán jó lesz; átugrunk egy tócsán és már bent is vagyunk.
Három a lekvár.
Ebéd után még egy utolsó mártózás, / aztán szedelőzködés, vissza az üdülőbe. / Végig a plázson, libasorban, ügyelve, / hogy ne tiporjunk senkinek a plédjére, rüsztjére, keresztrejtvényére.
Bő tíz éve az egyik szomszédom áthívott magához egy teára, és legnagyobb meglepetésemre csoda szép porceláncsészéből kínálta nekem a frissítőt. Én megrettentem, ő csak legyintett…
Milyen ügyetlen ez a nagyi! Megint túltöltötte a csészét! De hogy minden egyes alkalommal?
Erős kombó.
Vegyes vitamin.
Szerencsére az amszterdami szülők ragaszkodtak hozzá, hogy a gyerekeik szirupos ostyát meg fűszeres kekszet ajándékozzanak mikulásra, és legutóbb a népharag elsodorta azoknak a túlbuzgó polgármestereknek a kísérletét, akik be akarták tiltani a spekulatiusfigurákat.
Egy kivi szabályos szíve
lett a mai nap legnagyobb öröme;
ostorozó, egyszerre pulzus-pörgető
és zsigereket facsaró két hét után…
Rózsikánál az erdészházban a kredencen glédában, felcímkézett dunsztosüvegekben vadvirágméz, hársméz, akácméz.
Napra pontosan.
– Holnap jön a hogyishívják… Minek jön? / Megint süthetünk… És nem tudom, hogy mit!