Gergely Tamás: Az első kávé
Egészen pontosan emlékszem az első kávéra, amit ittam. Az első „igazi” kávéra.
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Egészen pontosan emlékszem az első kávéra, amit ittam. Az első „igazi” kávéra.
Fülespaprika.
Úgy röppent el / az életemből / az első tizenkilenc / otthoni, pécsi év, / hogy egyszer se / láttam nyílni-csukódni / a Nádor Szálló éttermének // mesébe illő, vaskeretes / üveggömbhéj-kupoláját.
– Gyere, muki, segíts! / Megindulok az előszobán át a konyhába. / – Kiválogatod a kavicsokat? / Elém borít a kerek fémtálcára félkilónyi szárazbabot.
Nem mondható, hogy meg sem kínálta.
Városok, arcok. / De semmi nem marad / úgy meg, kövületként, / bennem, mint / két szürke-piros / bonyhádi lábas / a bridgeporti bolhapiac / vackai közt.
Bébispenót / és reszelt sárgarépa / együtt küzdenek, / hogy tavasz legyen.
Volt is, lesz is…
Csíracsápok.
Szúrós István-napi hőség, / vadalma, vagyis vackor / illata árad…
Elárulok egy titkot. Strauss-keringőkre a legjobb főzni. A főzés és a zene ugyanis párban járnak. Igazi szerelem az övék.
Nem fázunk, sőt.