Ligeti Zsuzsa: Kávénosztalgia #14 – Eger fölött, a Les-réten
Mindig is remek kávékat tudtam főzni különböző sátorozások alkalmával, legnagyobb unokám azonban még engem is meg tudott lepni.
Egy pici asztal, kávészünet idejére
Mindig is remek kávékat tudtam főzni különböző sátorozások alkalmával, legnagyobb unokám azonban még engem is meg tudott lepni.
Nálam a mai reggeli toast és batch brew az Espresso Embassy kávézóban egy hatéves időtartam zárása. Ennyi idő alatt a munka és a magánélet már keverednek.
Az üregekben kialakított lakásokat ma is lakják. Az egyikben kávézót rendeztek be.
Szeptember 29-e. Látszólag egy szürke szerda. Valójában ünnep.
Délutánra aztán elfáradunk, egyre többet gyönyörködünk a kilátásban, végül elcsábulunk, és leülünk egy hütte teraszára.
Itt a Bar Rossi Bruna, benne csak egy maszkos lélek. Iszok majd egy kávét, de előbb irány a vár. Szürke ódon falai között megbújnak az elmúlt századok, annyira emelkedik a széltében elfogyó út, hogy beszorul az a csepp levegőm is. Utcából egy van, néhol olyan szűk, hogy a vállamat söpri az illatozó árnyékliliom.
„Iszom egy kávét. Kávét, erősen! / Aztán gyümölcsöt… barackot fogok enni.” / A pultos utánad mosolyog a szagegyveleg párájából: / ezeknek a szagoknak ő a gazdája.
Szerencséje van mindazoknak, akik Kisfaludy Sándor, alias „Himfy” egykori sümegi otthonába, napjainkban emlékházába látogatnak, hiszen a költő és felesége-múzsája, Szegedy Róza életéről valló, mesélő tárgyak mellett hónapról hónapra egy szép ráadás is várja itt a betérőket.
Ne várjunk presszókávét – a Balkánon mindenütt törökösen főzik. Boszniában persze bosnyák kávénak hívják.
Három (vagy már négy?) éve újévkor elkísértük Salzburgba a barátainkat, akik a Budapesti Lantos Kórus tagjaiként felléptek az újévi koncerten.
Tizenöt munkanapról beszélünk, változó létszám mellett.