Ligeti Zsuzsa: Kávénosztalgia #6 – Dél-Albánia
Fürdés az Ion-tengerben, majd egy kávé a pálmák alatt.
Egy pici asztal, kávészünet idejére
Fürdés az Ion-tengerben, majd egy kávé a pálmák alatt.
A négy fal közti magányon olykor a konyhában való alkotással próbálom túltenni magam. Nem annyira főzésként tekintek ezekre, mint inkább egyfajta terápiás alkalmakra.
Az ötvenes-hatvanas években született generációk csak hírből hallottak a fényes szemű kávébabokról. Helyettük ott volt a minden szükségletet kielégítő Frank kávé, mely persze nem a „népi hatalom” találmánya volt, de nagyszerűen lehetett vele pótolni az akkoriban igen ritka külhoni „feketelevest”.
Előbb a gang-sétálós, aztán a kiállós, és immár itt a kiülős is. Márciusi délelőtti kávék története.
A vietnámi kávé nem véletlenül híres, a legkülönlegesebb kávé, amit valaha ittam. És egyben a legolcsóbb kávé is volt életemben.
Gjirokaster egy hegygerincre épült városka Dél-Albániában, a világörökség része. A kávézáshoz az első sorba vettünk jegyet…
Bárhol is járunk a világban, a reggeli kávézó rituálénkhoz ragaszkodunk. Nem volt ez másképp Chilében sem: a rituálé ugyanaz, a kávé kicsit más.
A jelek szerint.
Ezzel a kávéval.
A nap első sugarai minden nap máshol ébresztettek, rendszerint egy óceánparti sziklát választottunk vadkempingezésünk helyéül. Így mindig az óceán hangjaira ébredtünk – na meg egy jó kotyogós kávéra!
Tiranában is sok jó kávéházat fedeztem fel, de igazi kedvencre mégis az Albán Alpokban akadtam.
A Balkánon ügyelni kell arra, milyen kávét kérünk. Törökországban török kávét, Görögországban görög kávét, Boszniában bosnyák kávét kell kérni, különben sértődés lesz a dologból. A kávék persze ugyanolyanok.