Fura szerzet a szlavóniai grasevina, amit hajlamosak vagyunk a határ innenső oldaláról egyszerűen lerizlingezni. Pedig ezt a mostoha sorsú fehér bort komolyan kell venni. Ez a bor volt a délszláv háború alatt a túlélés záloga, majd az első békeévekben a tőkefelhalmozás forrása.
Kategória: Tipp
A konyhafőnök ajánlata
Biró Csongor: Holnapi tea
A csipkebogyó jó lesz reggelre. Beáztatjuk, aztán felforrósítjuk a levét. Amikor a kiskés már nem bírja a kővé dermedt és feketére aszalódott gyümölcsöt trancsírozni, az öreg székely cselhez nyúl, mogyorótörővel morzsolja szét.
Bánlaki D. Stella: Bori, a bevállalós
Az idei Gourmet Fesztiválra készülve azon gondolkodtam, melyik ételekre emlékszem a korábbi évek rendezvényeiről. Sorrendben ezek jutottak eszembe: 1. Bori Mami; véres hurka, csokoládé, eper. 2. Rosenstein; flódniszivar. 3. Kistücsök; pájsli.
Biró Csongor: 25
Az időt megállítani mi sem tudtuk, de meg-megfékeztük egy kicsit, amikor összegyűltünk pont annyian, ahány évet elveszítettünk virágba borulásunk óta. Őrültnek lenni egy napra olyan, mint örülni a napnak, amely amúgy sosincs benne a naptárban. Az év 367. 24 órájára sokat kell várni és az sem biztos, hogy eljő.
Bánlaki D. Stella: Costes, a vagány
Rögtön az első előétel (rák, kompresszált uborka meg ilyenek) mellé felütöttek egy szerémségi narancsbort (Maurer Bakatorange ’15), én azonnal eladtam nekik a lelkemet, a fél asztaltársaságot viszont elveszítették.
Bauer Barbara: Ehető tányér
A kenyérsütéshez nincs is szükség másra, mint egy kemencére, lisztre, vízre, sóra. Ha elég türelmesek vagyunk, akkor a kész élesztőt is mellőzhetjük, és készíthetünk igazi kovászt. És persze nem csak kenyeret süthetünk, hanem például ehető tányért a levesünkhöz…
Lieber Erzsébet: A kaposvári Resti főpincére
A nagyapám, Lieber Ferenc, a kaposvári Restiből ment nyugdíjba, főpincérként. Fantasztikus ember volt, szerette az embereket, a munkáját, élt-halt a családjáért, és értünk, az unokákért. Van egy fotó a Restiről, a képen a három férfi közül ő a jobb oldalon álló.
Ittes Krisztina Zsuzsanna: Mézes vallomás
Nem tudom, mi a varázs. Talán a fűszer, a kezem munkája, a szemem figyelme és a lelkem. Talán az idő, melyet ráfordítottam… Az a tengernyi. S benne sok gondolat, ki nem mondott szó, a megnyugvás és a béke…
Zsubori Ervin: A gasztrokalandor receptje
A gasztokalandor élete kész regény. De minimum blog. Előéletéből bármikor előbukkanhat egy extrém előétel, bevásárlókosarából egy piskótával rakott tálca vagy egy pikáns hangú tárca. Egyaránt jártas a hazai madár- és állatvilágban (pulyka, marha, újévi malac) és a regionális tésztafronton (fánk, slambuc, spagetti), a kúszó flórában (patisszon, bab) és az úszó faunában (sügér, makréla, ponty) – mikor mi van kéznél.
Hegyi Zoltán Imre: Csendélet hagymákkal (Paul Cézanne, 1898)
„mindjárt, kisasszony – / elkészül a festmény… / készülhet a leves” // „megtenné, hogy / kiáll ebből a keze / mozdulatával gyűrt / / teljesen spontánul épült / kompozícióból?”
Szigeti Tamás: Pikánymedve
Nagyszerű hely volt az ovi, egy nagy park közepén, kedves óvó nénikkel és óvodástársakkal. Talán csak J. Andrist nem kedveltem igazán. Ő ugyanis – máig feltáratlan okokból – érkezés után minden reggel egy kicsit megvert. De aztán rögtön jött a reggeli, mondjuk vajas zsemle és kakaó.