Rögtön az első előétel (rák, kompresszált uborka meg ilyenek) mellé felütöttek egy szerémségi narancsbort (Maurer Bakatorange ’15), én azonnal eladtam nekik a lelkemet, a fél asztaltársaságot viszont elveszítették.
Kategória: Tipp
A konyhafőnök ajánlata
Bauer Barbara: Ehető tányér
A kenyérsütéshez nincs is szükség másra, mint egy kemencére, lisztre, vízre, sóra. Ha elég türelmesek vagyunk, akkor a kész élesztőt is mellőzhetjük, és készíthetünk igazi kovászt. És persze nem csak kenyeret süthetünk, hanem például ehető tányért a levesünkhöz…
Lieber Erzsébet: A kaposvári Resti főpincére
A nagyapám, Lieber Ferenc, a kaposvári Restiből ment nyugdíjba, főpincérként. Fantasztikus ember volt, szerette az embereket, a munkáját, élt-halt a családjáért, és értünk, az unokákért. Van egy fotó a Restiről, a képen a három férfi közül ő a jobb oldalon álló.
Bibók Bea: Húsvétvasárnapi reggeli, meglepetéssel
Az idén először, salátakrumpliból és lila hagymából készült majonézes krumplisaláta is került az asztalra. A körmös Judit receptje. Ültem előtte, csiszolta a körmöm, kenegette lakkal, majd szárította UV fény alatt, és a véget nem érő húsvéti menüről diskuráltunk. Juditéknál a lila hagymás, tocsogós krumplisaláta nélkül nincs élet, nincs húsvét.
Ittes Krisztina Zsuzsanna: Mézes vallomás
Nem tudom, mi a varázs. Talán a fűszer, a kezem munkája, a szemem figyelme és a lelkem. Talán az idő, melyet ráfordítottam… Az a tengernyi. S benne sok gondolat, ki nem mondott szó, a megnyugvás és a béke…
Petrőczi Éva: Kis puritán kulinária – angolszász menü
A puritán irodalmi művek gyakori olvasójának nyilvánvalóan feltűnik az evéssel-ivással, ételekkel-italokkal, mértékletességgel-mértéktelenséggel kapcsolatos metaforák nagy száma, amely messze meghaladja az ugyancsak nagyszámú állat (különösen madár!) metaforákat. Nem csoda, hiszen ezek a „képes beszéd”-elemek egytől egyig a puritán ízlésnek, mentalitásnak oly kedves „reáliák”, valósággyökerű kifejezési eszközök kategóriájába tartoznak.
Zsubori Ervin: A gasztrokalandor receptje
A gasztokalandor élete kész regény. De minimum blog. Előéletéből bármikor előbukkanhat egy extrém előétel, bevásárlókosarából egy piskótával rakott tálca vagy egy pikáns hangú tárca. Egyaránt jártas a hazai madár- és állatvilágban (pulyka, marha, újévi malac) és a regionális tésztafronton (fánk, slambuc, spagetti), a kúszó flórában (patisszon, bab) és az úszó faunában (sügér, makréla, ponty) – mikor mi van kéznél.
Hegyi Zoltán Imre: Csendélet hagymákkal (Paul Cézanne, 1898)
„mindjárt, kisasszony – / elkészül a festmény… / készülhet a leves” // „megtenné, hogy / kiáll ebből a keze / mozdulatával gyűrt / / teljesen spontánul épült / kompozícióból?”
Szigeti Tamás: Pikánymedve
Nagyszerű hely volt az ovi, egy nagy park közepén, kedves óvó nénikkel és óvodástársakkal. Talán csak J. Andrist nem kedveltem igazán. Ő ugyanis – máig feltáratlan okokból – érkezés után minden reggel egy kicsit megvert. De aztán rögtön jött a reggeli, mondjuk vajas zsemle és kakaó.
Hoffmann Tamás: Kenyérlesen
Hihetetlenül hangozhat, de őseim földje a hasamnál fogva (is) ragadott meg és csábított vissza. Egészen pontosan egy szezámmagos és egy lúgos zsömle alakjában materializálódott a kísértés, 1983-ban, Stuttgartban.
Anohina Nyina: Az áfonya íze
Édesanyám, Lídia vasárnap is hajnalban kelt, feldarabolt egy jókora disznóhúst, s a babérlevéllel ízesített édes káposztával együtt, egy zsírral bélelt csuporban, a kemencébe tette. Miután elkészült, tejszínnel kevert liszttel sűrítette; ez volt a reggelink. Tudták ezt a kolduló asszonyok is, köztük Léna a szomszéd faluból, aki egyedül próbálta eltartani öt gyermekét, és szinte minden vasárnap átgyalogolt hozzánk Andrejevóba.