Nagyi megáldja az ételt a templomi urnából merített szenteltvízzel, egyenlő gerezdekre vágunk egy ropogós Jonatán almát, mindenki kap belőle, ennyien vagyunk, összetartozunk, ez a mi famíliánk, áldás-békesség szálljon rá. A teríték remek, misztikus és egyszerű, ahogy az a bácskai parasztoknál szokás.
Kategória: Almárium
Múltból eltett finomságok
Sós Evelin: Párizsi kávé a ringatós szobában
Többször előfordult már, hogy olyasmi történt velem, ami nem volt jellemző az életemre, s talán épp ezért máig élesen megmaradt az emlékezetemben. Az egyik ilyen eset 1977 tavaszán játszódott le, Párizsban.
Bábel Antónia: Tyúkhúsleves
Dédimamám tyúkja, a kertből való krumpli, a répa és a zöldség a fűszerekkel együtt olyan tökéletes lágy harmóniává olvadtak össze a régi sparhelton, amely gyermeki lelkembe örökre beleoltotta a húsleves iránti rajongást. Soha olyan sárga zsírfelhőket nem sikerült csalnom a leves felszínére, mint azok voltak.
Mózes Katalin: Polenták emlékezete
Emlékszem, két lány polentát kezdett készíteni egy hatalmas, gyönyörű acéledényben. Nem lehetett nagy gyakorlatuk ebben, mert hol sűrű volt, hol híg, hol vizet, hol kukoricadarát tettek még bele, egy része már másik edénybe került át – úgy szaporodott a polenta, mint a mesében.
Falcsik Mari: Anyám és a faluja
hogy a házi tésztát túrót – folytatta – / finomabbra keserűbbre főzik? hogy ők / mindig egészen pontosan tudják? / és a vonat csak ingatott jobbra-balra minket / mint az én szenvedélyem minden kanyarban (…)
Zsubori Ervin: Mérleg hava
van abban valami felfoghatatlan / ahogy a márványkeménységű sütőtökből / vízbe aprítva és türelmesen főzve / tulajdonképpen magától / lágyan hullámzó krémleves lesz (…)
Falcsik Mari: A kamora
s nincs előttem a nagymama arca / csak tudom: piros volt mint az alma / s konyhájában nyári napjainkat / jó fahéjszag édes fűszerillat / járta át s a meleg kamorába / teljesült az éhes gyerek álma
Petrőczi Éva: Dédapám kávéscsészéje
Sunt lacrimae rerum. Bizony, mennyit emlegetjük e latin mondás nyomán a tárgyak könnyét. Pedig érdemes volna olykor odafigyelnünk a tárgyak mosolyára is.
Németh Bea: Erős
Szeretem az erőset. Kicsi koromtól fogva. Jó érzéseket ébreszt bennem, előtűnnek gyerekkori emlékek, közös karácsonyi halászlévacsorákról, ahonnan az erős paprika nem hiányozhatott. Beleszórni az erőset a vöröslő illatozó lébe olyan volt nekem, mintha titkos varázsporral hintenénk meg.
Zsubori Ervin: Rizseső
Aki látott már filmet, tudja, hogy amikor a boldogító igen után az ifjú pár – kézen fogva, mintegy összekapaszkodva – kilép a közös életbe, azaz az utcára, jó eséllyel rizsesőre számíthat. De az életben – például 1992. augusztus 15-én – valahogy mégsem lehet erre felkészülni.
Petrőczi Éva: Rekviem gyuvecsre és mortadellára
Anyu, családi nevén a „nagy Évike”, gyakran jut az eszembe, de talán soha nem olyan intenzíven, mint egy-egy tengerparti nyaralásunk alkalmából.