UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Múltból eltett finomságok
Nálunk akkoriban a sütőtök kincs volt, a legfenségesebb csemegék legeslegfenségesebbje. A lerben sütöttük, s hogy honnan került, fogalmam sincs, merthogy Csíkban, amely a pityókáról híres, ilyen nem termett, az egyszer százszorszent.
Karácsonyi népszokás, amit Nagyitól tanultam. Ma már nagyon kevés ember tudja, hogyan kell kötözni a cukrot, azaz a szaloncukrot felerősíteni a fenyőfára.
A keleti blokk legvidámabb barakkjának egyik kantinjában járunk, mely az épülő Gagarin Hőerőmű közvetlen tőszomszédságában kezdte meg több évtizedes működését. A hivatalos szocialista keresztségben ugyan a Népbolt nevet kapta, de a közszáj hamar jasszosította azt Kantinra. Később, a munkában megfáradt, szomját oltani szándékozó, erőművet üzemeltető és karbantartó törzsközönség körében Koncsos Művek, majd Kislapos néven vált emblematikussá.
Mikor kerül kapcsolatba az alkohollal az ember? Az első emlék nem íz, csak illat. Vagy szag. Khmm. Nevezzük nyugodtan bűznek azt, ami Gyárváros szélén ostromolja az érdemei elismeréséül Wilhelm Pieckről elnevezett utca fojtogatóan szűk, 50-es évekbeli munkáslakásait. A házakkal pontosan szemben a Szeszgyár. Babakocsiból nézve soha véget nem érő téglakerítés, ám mögötte hatalmas ezüstszín tartályok, roppant kémények, s egyszerre két szobaablakon árad be a szocialista munkaverseny melasz-szaga.
A nyírt gyep négyszögére találomra ráterített kockás plédet – selyem címkéjén a vadnyugati lovasszekérrel – gyermekkoromtól nem hagytam elkallódni. Kétezervalahány októberének késő délutánja volt (úgy teszek, mintha nem tudnám napra pontosan), az a percről percre változó, tünékeny fajta, az áttetsző fénykúpjaival, mely minden tárgyat olyan feltételessé old.
Sohasem kedveltem a halászlevet – kivéve azt, amit az unokáim anyai nagyapja főzött. Ez a „kivéve” jutott eszembe az elegáns, sokarcú Antwerpenben 1998 nyarán, egy fárasztó nap után (gótikus bazilika, szecessziós paloták, gyémántcsiszoló negyed és a Rubenshuis), a kikötő illatai-szagai hatására, amikor azt javasoltam, együnk egy átmelegítő levest.
Talán soha nem fogom már megtudni, mitől volt olyan finom a Teri nagyi bejglije. Néha persze felmerül bennem, hogy csak a gyermekkor távolából látszik olyan fenségesnek az a sárga tésztájú, édes, omlós süti, de aztán rájövök, hogy tizenévesen nagyon is tudományos alkat voltam: csak a tapasztaláson alapuló tények győztek meg. Szóval, az a bizonyos mákos bejgli valóban csodás volt.
1999 a kedélyhullámzás éve volt. Kéthetente valami okból kisebesedett a nyelvem, majd be is gyógyult. Kéthetente ütötte fel bennem a fejét a kétségbeesés, majd a remény.
Balatonfűzfőn, az Arnolfini Archívum kihelyezett nyári ülésén, 2014 nyarán, a lemenő nap fényénél…
Koppenhágában átutazó turistaként többször is eltöltöttem néhány órát, és mindig megállapítottam, hogy nagyon kellemes, élhető hely számomra, akárcsak Oxford vagy Zürich. Ilyenkor az időkímélés miatt általában szendvicseket ettem, melyek nagyon eltérőek az itthoniaktól, de a másutt megszokottaktól is.
A Budaörsi Műhely külső helyszínen megtartott utolsó összejövetele nagyon szűk körben, 2002. október elején volt, Fischer Ernő lakásán és műtermében.
Berlinben már a hetvenes évek közepétől nagyon sokszor voltam sokféle céllal. Hamar felfedeztem a minden sarki imbisznél árusított, erős illatú fehér kolbászkákat.