Torma Cauli: Ifjúságom borospincéje
Egyszer csak megszólalt egy hang a hátam mögött: Na, jöjjön, nézze meg belülről is!
Múltból eltett finomságok
Egyszer csak megszólalt egy hang a hátam mögött: Na, jöjjön, nézze meg belülről is!
A parasztkrémes talán a legfinomabb – és „ebből kifolyólag” az egyik legegészségtelenebb – étel volt, amire emlékszem.
Rómában az ismeretlen ételek, ízek, illatok is gyorsan otthonossá váltak, a párizsi kulináris élményektől azonban megdöbbentem, szokatlan állagukkal, aromáikkal nem könnyen barátkoztam.
A kilencvenes évek elején voltam középiskolás. Viharos időszak volt ez, de a menza állandóságot adott.
A fatüzeléses kemencében sülő, vékony nápolyi pizzák szédítő illata elől olykor kiültem az általam ismert legélettelibb, legnyüzsgőbb térre – vagy az 1600-ban elevenen elégettetett Giordano Bruno tiszteletére állított szobor lábához, vagy a levesestál alakú Terrina szökőkúthoz.
A quiche valahogy eddig kimaradt az életemből. Így amikor felkérést kaptam, hogy készítsek egyet az Arnolfini Gastro Fesztiválra, nem mondtam azonnal igent, de megígértem, hogy teszek egy kísérletet, aztán meglátjuk.
A zen titkok egyike – nem állni le a hagymaaprítással a megszokott mennyiség kétszeresénél sem. Nem siettetni, de végigkísérni a fonnyadásukat, az átlényegülést, a szafttá nemesedést, ugyanis ez adja minden hasonló étel testét.
Van az úgy, amikor a göngyöleg maga a tartalom.
Az én kávém – ez a gyerekkori, csatos üveges – pótkávé. Gondolom, háború utáni megszokás. Forralt friss tehéntej – ráncosodó bőre, mint torlódó jégtáblák, nagyanyám kezéből belémorzsolt Franck katáng-korong – egy alábukó fóka, frisshó-cukrosan, Arktisz-hidegen.
Nem voltam nagy konyhatündér, sőt, semmilyen tündér nem voltam. Debreceni házunkban, ahová öt éves koromban […]
Korán besötétedő télestéken a tűzhely vasajtós sütőjének rostélyára tettük a krumplikat héjastul, mindazonáltal gondosan lesikálva, illedelmes rendben…
Valahogy nem kívántam folytatni az evést, de udvariatlan sem akartam lenni, így aztán maradt az őszinte szó: „Sárita, én eztet a toszot nem eszem meg!”