Veress Tamás: Szajré
Ma sem tudom, miért pont cselló volt a gúnyneve a konyhaszolgálatnak. A külső őrség háromórás váltásaihoz képest nem volt megterhelő, ugyanakkor volt benne valami rettenetes kiszámíthatatlanság.
Múltból eltett finomságok
Ma sem tudom, miért pont cselló volt a gúnyneve a konyhaszolgálatnak. A külső őrség háromórás váltásaihoz képest nem volt megterhelő, ugyanakkor volt benne valami rettenetes kiszámíthatatlanság.
Azon a mai napig vitatkozik a tudomány, hogy mi volt a kezdeteknél a lótartás szerepe: a húsfogyasztás, a vonóállat, vagy a lovaglás?
Nagymamám 2-3 hetente sütött kenyeret. Korán reggel kelt, elővette a fateknőt, és bedagasztotta a tésztát: összekeverte a lisztet, a vizet, a kovászt és a sót, s addig dagasztotta, amíg csöpögött az isterje – ő így mondta, fogalmam sincs, jól írtam-e; magyarul annyit tesz, addig csinálod, amíg megizzad a homlokod.
Ha visszaképzelem magam a gyerekkorba, és megpróbálom összeállítani a számomra legkedvesebb háromfogásos menüt, akkor az az ebéd mindenképpen egy libahúslevessel kezdődne, méghozzá maceszgombóccal és/vagy töltött libanyakkal felerősítve.
Mintha csapra vert boroshordóból engednének egy pohárral. Hozzá szárított kígyóbőr, csillapításul. 17-en voltunk. Mindenki megpróbálta.
Fél hat múlt, a tücskök talán aludni mentek, a kutyák viszont kezdik ébresztgetni egymást. Én meg magamat, hogy most már el ne aludjak, ez az egy nap talál még itthon a nyárból, és ha a lakásfestéssel-takarítással el is készültünk tegnap estére, a szeder nem vár szeptemberig, most kéne befőzni.
A Brodmann család velünk szemben lakott, egy apró telek apró házában. A hat gyermek és az apa-anya két tapasztott padlójú tiszta szobácskában élt. A sparheltben égett a tűz, és Brodmann néni minden nap finom, egyszerű ebédet főzött népes családjának.
Ha az ember lányának a fiúja Űrbe! verseskönyvet ír, akkor az ember lánya meglepetés Űrbe!tortát süt a nagy napra. De milyen az Űrbe!torta?
Egy kassai hosszú hétvégéről hazatérőben, még 2015 februárjában, lekanyarodtunk Irával Encsnél, így eljutottunk végre a legendás – sokak által Magyarország egyik legjobb éttermének tartott – Anyukám Mondta nevű lokalitáshoz.
A lepénykenyér ma is velünk él, különböző formákban és tartalommal – pászka (macesz), pita, tortilla, pizza, lángos, naan; a maniókából vagy szágópálmából készültekről nem is beszélve –, a nők roppant találékonyságát dicsérve. A kutatások szerint annak idején magyar őseink is fogyasztották.