UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Az idődimenzió mentén feladva
A fatüzeléses kemencében sülő, vékony nápolyi pizzák szédítő illata elől olykor kiültem az általam ismert legélettelibb, legnyüzsgőbb térre – vagy az 1600-ban elevenen elégettetett Giordano Bruno tiszteletére állított szobor lábához, vagy a levesestál alakú Terrina szökőkúthoz.
A quiche valahogy eddig kimaradt az életemből. Így amikor felkérést kaptam, hogy készítsek egyet az Arnolfini Gastro Fesztiválra, nem mondtam azonnal igent, de megígértem, hogy teszek egy kísérletet, aztán meglátjuk.
A zen titkok egyike – nem állni le a hagymaaprítással a megszokott mennyiség kétszeresénél sem. Nem siettetni, de végigkísérni a fonnyadásukat, az átlényegülést, a szafttá nemesedést, ugyanis ez adja minden hasonló étel testét.
A gasztrohistorizmus tudományág mellett jelen van a Kantinban a gasztrogeográfia is.
Az általános szokással ellentétben, nem a vendég, hanem a házigazda ihat először, ő a kóstoló. Szükség esetén rátölt, kevergeti.
Van az úgy, amikor a göngyöleg maga a tartalom.
Az én kávém – ez a gyerekkori, csatos üveges – pótkávé. Gondolom, háború utáni megszokás. Forralt friss tehéntej – ráncosodó bőre, mint torlódó jégtáblák, nagyanyám kezéből belémorzsolt Franck katáng-korong – egy alábukó fóka, frisshó-cukrosan, Arktisz-hidegen.
Nem voltam nagy konyhatündér, sőt, semmilyen tündér nem voltam. Debreceni házunkban, ahová öt éves koromban […]
A sajtos galuska (Kasspatzl, Käsespatzle) osztrák étel, de még sosem került a tányéromra Ausztriában.
Korán besötétedő télestéken a tűzhely vasajtós sütőjének rostélyára tettük a krumplikat héjastul, mindazonáltal gondosan lesikálva, illedelmes rendben…
Úgy alakult, hogy macskás pitét sütöttem a kolléganő szülinapjára. Na, nem úgy macskás…
Aki vonattal hagyja el Berlint, az a Hauptbahnhof bejáratánál újabban igencsak étvágygerjesztő lépcsőzésre számíthat.