UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Az idődimenzió mentén feladva
Az 1953-tól működő, nagy múltú Budapesti Pedagógus Képzőművész Stúdió hagyományosan minden év júliusában, különböző helyszíneken rendezte a nyári művésztelepeket. A rendszerváltás áldozatául esett közösség utolsó tíz évében (1985 és 1995 között), Fischer Ernő festőművész és stúdióvezető irányításával, Sopronban volt szerencsénk három hetet alkotni minden nyáron.
Abba az életkorba kerültem, amikor komoly receptfüzetet tudhatok magaménak, de őrzöm az édesanyámét is, és egy másikat, sokkal régebbit, valamelyik felmenőmtől, neve az idők homályában elveszett, titokká vált.
Tarpai pici gyerekkorom legkedvencebb étele a túrós palacsinta volt. Egyszer annyira megkívántam, hogy Édesanyámnak nem hagytam békét, és abba kellett hagynia minden munkáját, hogy süssön nekem palacsintát.
Ma sem tudom, miért pont cselló volt a gúnyneve a konyhaszolgálatnak. A külső őrség háromórás váltásaihoz képest nem volt megterhelő, ugyanakkor volt benne valami rettenetes kiszámíthatatlanság.
Szombat, a piknik napja. Szigetszentmiklósi Kisduna-part, tíz óra körül. A kutyások már elmentek, a jégkrémesek még nem jöttek, a horgászok hosszú méla lesben. A Halászkert felől egy bogrács közeleg.
Egészen pontosan: három tojás.
Azon a mai napig vitatkozik a tudomány, hogy mi volt a kezdeteknél a lótartás szerepe: a húsfogyasztás, a vonóállat, vagy a lovaglás?
A spárga egy valódi univerzális szereplő.
A vasárnap délutáni kerti ebéd előételeként családunk spárgaközeli élményt élt át. A hiba nem a szakácsnéban (Ira) keresendő, természetesen, hanem bennem, az ötletgazda beszerzőben.
Nagymamám 2-3 hetente sütött kenyeret. Korán reggel kelt, elővette a fateknőt, és bedagasztotta a tésztát: összekeverte a lisztet, a vizet, a kovászt és a sót, s addig dagasztotta, amíg csöpögött az isterje – ő így mondta, fogalmam sincs, jól írtam-e; magyarul annyit tesz, addig csinálod, amíg megizzad a homlokod.
Egyszer beszélni kéne majd a kenyérről is, hogy mi is az valójában, hogyan készül, és miért jó csinálni, enni, vagy csak nézni.
Ha visszaképzelem magam a gyerekkorba, és megpróbálom összeállítani a számomra legkedvesebb háromfogásos menüt, akkor az az ebéd mindenképpen egy libahúslevessel kezdődne, méghozzá maceszgombóccal és/vagy töltött libanyakkal felerősítve.