UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Az idődimenzió mentén feladva
A főzésénél csak egy dolog kíván nagyobb logisztikai szakértelmet: a karácsonyi főzés. Főleg ha az ember közben fát díszít, segít talpba faragni, gyerekeket terelget, pótizzók után kutat. De csak összeállt az esti menü.
Édesanyám, Lídia vasárnap is hajnalban kelt, feldarabolt egy jókora disznóhúst, s a babérlevéllel ízesített édes káposztával együtt, egy zsírral bélelt csuporban, a kemencébe tette. Miután elkészült, tejszínnel kevert liszttel sűrítette; ez volt a reggelink. Tudták ezt a kolduló asszonyok is, köztük Léna a szomszéd faluból, aki egyedül próbálta eltartani öt gyermekét, és szinte minden vasárnap átgyalogolt hozzánk Andrejevóba.
Az idei karácsonyi mézeskalács nálunk Anya-Lánya projektként készült, erőteljes zenei aláfestés és édeskés illatfelhő kíséretében. A végeredmény három markánsan eltérő kollekcióban öltött testet.
Addig fogalmam sem volt, mi az, míg a lányomtól nem kaptam egy olasz szarvasgombás balzsamecetet; a vele készült párolt nyúl eleje hihetetlen ízt kapott tőle. Elárulom, azért ilyesmire ritkán kerül sor.
Nálunk akkoriban a sütőtök kincs volt, a legfenségesebb csemegék legeslegfenségesebbje. A lerben sütöttük, s hogy honnan került, fogalmam sincs, merthogy Csíkban, amely a pityókáról híres, ilyen nem termett, az egyszer százszorszent.
A legújabb felfedezésem a narancsos csirke karfiollal. Egy „főzős újságból” választottam ki, nem feledve a magamnak felállított szabályt, hogy csak olyan étel érdekel, amit egy-másfél óra alatt el lehet készíteni.
A háború után születettek sokáig nem tudták, hogy a spárga szó növényt is jelent, hogy az imakönyvben lepréselt bazsalikomlevél finom zöldfűszer, hogy a rozmaring nem csak a szerelmetes párunk szimbóluma a népdalokban, hanem a magyar konyhában is használatos fűszernövény, hogy mi a fene az a csicseriborsó ott a dalban, a bab meg a lencse mellett.
Aztán szombat reggel bekattant, mit csinál az ember egy semmittevős hétvégén, ha a gyerekek is otthon vannak vasárnap: sóletet.
Az ihletetten izgatott gyártási folyamatot – a kényes pillanatokban a „saját levében” gasztroblog ügyeletesével folytatott tárgyszerű online konzultációtól sem riadva vissza – Ira menedzselte végig, beleértve a többlépcsős krémezési szertartást is.
A könnyűre sütött, teljes őrlésű lisztből készült cipócskába ropogós rukkolalevelek halmazára fektették a – deklaráltan kizárólag friss füvet legelésző tehenek húsából készült – tökéletes fűszerezésű, optimálisra sütött húspogácsákat.
A rizset – nem rizst, hiába húzza alá a helyesírási tanácsadó, igenis rizset, ahogyan a székelyföldön mondják, s ahogyan gyermekkoromban tanultam – mindig jó bőven mérem olyankor, ha garnírungként fogom használni, mert arra számítok, hogy a maradékból másnap rizsfelfújt készül.
A kávét keserűen.
De kell hozzá valami édes,
mogyoróscsók például,
bár azt már a Centrálban se adnak.